Az ELTE Társadalom- és Szervezetpszichológia Karán végzett 2011. évi felmérés szerint a legtöbb magyarországi legismertebb és legnevesebb coach a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportból került ki. Ezt az átütő eredményt egyetlen másik iskola sem tudta elérni.
VIRTUÁLIS EGYETEM (az ELTE, a PPKE és a Kaposvári Egyetem válogatott tanáraival), valamint a PIACI HARCOSOK KLUBJA (a "multik" világában, és a nonprofit szféra valóságában edződött coachok és mediátorok tréneri csapata): Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport
A coach és mediátor képzés tematikáját a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) által meghatározott kompetenciákra építettük és többszörösen akkreditáltattuk(FAT, PAT, IRMinisztérium). A kiadott bizonyítvánnyal igazoljuk a nemzetközi humántanácsadói vizsgákhoz (pl. ACC) előírt tudás megszerzését.
Nekünk nincs szükségünk arra, hogy agitáljunk és silány marketing szöveggel próbáljuk eladni a programjainkat.
A képességeink, tudásunk és az eredményeink magukért beszélnek.
Az önmagukra igényes hallgatók választanak minket.
Itt felsoroltuk azokat az érveket, amiket ők mondtak rólunk, a képzéseink előnyeiről és az Iskolánkról:
" A tanulás során egyéni haladást segítő mentori tevékenységet, folyamatos, személyre szabott támogatást, referencia-coach jelenlétét szavatoljuk
" Gyakorlati lehetőséget teremtünk
" Végzett hallgatók számára marketing ismereteket és állandó hátteret képezünk
" Rendszeres és valóban nagyon kedvezményes továbbképzéseket biztosítunk (konferencia, workshop, ismétlő tréningek)
Ugrás a tanfolyamokhoz:
coach képzés, önismeret, interim és mediáció
" Mert mi egyedülálló módon a tudomány és a praxis kreatív találkozását kínáljuk: »
VIRTUÁLIS EGYETEM (az ELTE, a PPKE és a Kaposvári Egyetem válogatott tanáraival), valamint a PIACI HARCOSOK KLUBJA (a "multik" világában, és a nonprofit szféra valóságában edződött coachok és mediátorok tréneri csapata): Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport.
A coach képzés és a mediátor kurzus tematikáját a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) által meghatározott kompetenciákra építettük és többszörösen akkreditáltattuk (FAT, PAT, IRMinisztérium).
Ugrás a tanfolyamokhoz:
coach képzés, önismeret, interim és mediáció
" Mert mások is minket ajánlanak: »
Az ELTE Társadalom- és Szervezetpszichológia Karán végzett 2011. évi felmérés szerint a legtöbb magyarországi legismertebb és legnevesebb coach a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportból került ki. Ezt az átütő eredményt egyetlen másik iskola sem tudta elérni.
"A képzésük programját áttanulmányoztam, hasznosságáról és tartalmi relevanciájáról meg vagyok győződve." Dr. Hoffmann Orsolya
Kodolányi János Főiskola intézetigazgató, főiskolai tanár
"... kreatívan ötvözve több tudományág eredményeit nagyszerű, új ablakokat nyit a világra és önmagunkra. Elgondolkodtat, cselekvésre ösztönöz és új utak kipróbálására indít." Dr. Rusznák Tamás, az Állami Bankfelügyelet exelnöke,
egyetemi oktató, coach
"A szakmai minősítéseik is kiválóak. Feltételezésem szerint az intézményben folyó oktatás nemkülönben... biztosíthatom arról, hogy nyomon követem eredményeiket, és fejlődésüket, mert minden tekintetben értéknek tartom azt, amit alkotnak." Szuhai Nóra Coach
"Coaching a 21. században." Hr Portál
Többet szeretnék tudni az ontológiai coaching és mediáció filozófiájáról »
KÓCOS VÁLASZOK JÓLFÉSÜLT KÉRDÉSEKRE VADÁSZNAK.
A NYOMRAVEZETŐKNEK JUTALOM JÁR!
LET'S COACH IT!
Coach képzés és a mediátor képzéseink során, illetve coaching és mediációs üléseink alkalmával átadjuk 10 éves felsővezetői, 20 éves egyetemi oktatói, valamint személyes és üzleti tanácsadóként (life és business coachként) szerzett, valamint tudományosan megalapozott tudásunkat és sokéves, igazolt tapasztalatunkat.
A mediátor és a coach képzésünk egyben bérlet egy hat, illetve tizenkét részből álló coachnoirra, amely a magánéletben és a munkában egyaránt azonnal hasznosítható, új távlatokat nyitó ismereteket, kompetenciákat és szerepmodelleket nyújt.
Az általunk kifejlesztett, többszörösen igazolt Massachusetts-módszer különféle tudományterületekből származó elméleti modelleket (közgazdaságtan, pszichológia, szociológia, megismeréstudomány, esztétika) és gyakorlati technikákat (például mediáció, mentalizáció, a reziliencia gyakorlata, fortsighting, jővőszcenáriók készítése) integrál.
Tőlünk sosem távozik úgy, ahogy jött: megtanul kócos válaszokkal jól fésült kérdésekre vadászni. Az élet viharaiban is bátran repkedő szárnyas fejvadásszá válni.
Let's coach it beautifully!
Módszerünk arra a korunk kognitív tudományából származó felismerésre épül, hogy az emberi elme nem egyszerűen a világ és önmaga pontos reprezentációjára (megragadására, visszatükrözésére) szánt eszköz, hanem a szelekció által kifejlesztett szórakoztató berendezés, ha teszik olyan mint egy iPad vagy iPhone. Megfelelő edzés mellett elménk nem csupán az örömök forrásaként szolgál, hanem képzeletünk határtalan kiterjesztése révén élménykereső hajlamunkat is kielégíti.
Erre való képességünket az agyban elhelyezkedő "általános örömmérő" mutatójának állása határozza meg.
Mire jó az örömmérő? Hogyan használjuk az örömmérőnket?
A rovartípusú kommunikáció hasonlít ahhoz, ahogy például a hangyák a legjobb génállománnyal rendelkező partnert kiválasztják: célszerűen, de mindenfajta öröm nélkül.
A hangyákkal szemben az emberek szenvedélyes választók. Örömet okoz számunkra egy-egy impozáns díszítmény, táncbravúr, nyelvi lelemény vagy humor. A választásból származó élmény komplex: keveredik benne az esztétikai tapasztalat, az újdonságra irányuló vágy, a csodálat, a másik nem iránti érdeklődés, a határok feszegetése.
Az élmények oksági szerepet játszanak döntéseinkben: vagyis azokat a dolgokat választjuk, amelyek örömteli élményekhez juttatnak minket. Minél nagyobb élvezetet ígér a lehetséges partner, szituáció, szolgáltatás, áru, esemény, annál nagyobb a valószínűsége, hogy őt vagy azokat választjuk. A döntést az agyban található "általános örömmérő" mutatójának állása határozza meg.
A hangya-típusú döntés látszólag üzletszerű, semleges, haszonmaximalizáló, de erotikus távlatokat nélkülöző. Az "erotikus távlat" kifejezést nem szexuális értelemben, és nem csupán az emberi kapcsolatok vonatkozásában használjuk. "Az erotika a képzeletbeli dolgok birodalmába tartozik, mint az ünnep, a szerepjátszás és a rítus".
Az erotika határokat sért. "Éppen azzal, hogy valami rituális (…), valamelyik dimenziójával már súrolja (...) a törvényszegés határait".
Egyszerűsíti a tanulást. Olyan megerősítő mechanizmus, amely segít összemérni az a különféle kontextusokat, az eltérő minőségű célokat. Ha az evés jól esik, akkor megerősítő ok az élelemkereső stratégiához. Ha a szex jól esik, megerősíti a partnerválasztási stratégiát. Ha munka élvezetet okoz, akkor megerősíti azt a módot, ahogy dolgozunk és új távlatokat ad.
A mi felfogásunk szerint a személyes válságok főként abból származnak, hogy biológiai okok vagy kognitív torzítások miatt rosszul működik az örömmérőnk, illetve nem vagyunk képesek leolvasni a mutató állását, azaz kevés önismerettel bírunk.
A másik probléma a kivitelezésből származik: hiába tudjuk, hogy nekünk mi okoz örömet, ha nincsenek megfelelő algoritmusaink, heurisztikáink, átfogó stratégiáink arra, hogy az örömmérőnk utasításait kövessük, azaz boldogok legyünk.
A coaching és mediáció, illetve a coaching és mediáció oktatás során úgy viselkedünk közösen, Ön és mi, mint egy heurisztikákat (azaz az Ön életfilozófiáját, viselkedési programjait, automatizmusait, szabályait és szokásait) felfedező program, melynek egyik beépített eleme (metaheurisztikája) folyamatosan analizálja, hogy mely heurisztikák vezetnek (a kívánt jövőt megteremtő) eredményes fogalomalkotáshoz, és melyek nem. Utóbbiakat közösen átalakítjuk, előbbieket továbbfejlesztjük.
Olyan "erotikus távlatokat nyitó" mikrovilágokat (boldogságtereket) hozunk létre, melyek világos inputtal és outputtal bírnak (konkrét válaszok születnek, kézzelfogható eredményeket kap), és jól átlátható, valamint uralható ún. "gyenge ontológiával" (rugalmas alkalmazkodóképességgel, jól használható szabályokkal, alkalmas viselkedési mintákkal, vonzó jővőképekkel) rendelkeznek.
A jövőből érkező "kócós válaszoknak" otthont adó gyenge ontológia lehetővé teszi, hogy megszabadítsuk Önt (az önmaga számára is láthatatlanul) működő különféle bűntudat-generátoroktól, önvédelmi mechanizmusoktól, vagyis az örömmérő normális működését megakadályazó téves heurisztikáktól, kognitív torzításoktól.
A közösen létrehozott, vonzó ontológiák olyan segítő modellként szolgálnak majd az Ön számára, melyek lehetővé teszik az örömmérővel összhangban működő, minőségi élményvilág felépítését, belakását és kreatív továbbfejlesztését.
Az örömmérő beállítására szánt közösen eltöltött kreatív idő felejthetetlen élménnyé válik.
Később, ha már a krízis megszelídült és esetleg új viharok jönnek, gyakran fogja használni az együtt megtalált vagy kifejlesztett kompetenciákat, amelyekkel mindhalálig kreatívan rombolhatja az örömmérővel összhangban történő választás ontológiáit.
Ugrás a tanfolyamokhoz:
coach képzés, önismeret, interim és mediáció
"COACH NÉLKÜLI COACHING" iCoachBudapest program: life coach képzés
2in1: LIFE -ONTOLOGICAL- COACH, SZEMÉLYI ÉS ÉLETVEZETÉSI TANÁCSADÓ + igazságügyi mediátor!
Államilag elismert, többszörösen akkreditált, ICF (International Coach Federation) kompetenciákra előírt, nemzetközi követelményeket is kielégítő képzési program. IACM ajánlásával. Coaching és mediáció egyben: 2-szeres nemzetközi versenyelőny!
Időtartam: 120 óra+ sajátélményű coaching gyakorlat (12 gyakorlatintenzív coach képzés nap+ esetszimulációs gyakorlat) A coach képzés már távoktatásban is elérhető személyi mentorral és gyakrolati lehetőséggel.
Az ELTETársadalom- és Szervezetpszichológia Karán végzett 2011. évi felmérés szerint a magyarországi legismertebb 30 life coach közül 7 a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportból került ki!
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS, non-profit, valamint face to face coaching-tanácsadási KÖRNYEZETBEN igazolt gyakorlattal bíró, FOLYAMATOSAN SIKERREL teljesítő, referált COACH-TRÉNEREKKEL tanítunk!
A FAT és a KI Minisztérium által is akkreditált és hivatalosan ajánlott coach képzés, mely mediátor képesítést is biztosít..
Az államilag elismert coach képzés önálló praxis gyakorlására jogosít mind a life coaching (személyi és párkapcsolati életvezetési tanácsadás), mediáció (hivatásos egyezségközvetítő) területén.
Csak a KI Minisztérium által megjelölt coach képzés teljesítésével mediátorrá is válhatnak (igazságügyi egyezségközvetítővé), ennek birtokában jóval magasabb értékű bármilyen coach képesítés, ezáltal a coach képzésünk elvégzésével valódi, az országban egyedülálló versenyelőnyhöz jut! A coach képzési programunk különlegessége, hogy a már bejegyzett mediátorok számára kötelezően előírt továbbképzést is biztosítja (pontértéke 10 kredit).
A COACH képzéseinket és a MEDIÁTOR kurzusainkat egész Európában hivatalosan elismerik és elfogadják. Coach képzésünk az ICF akkreditációhoz előírt alapképzés teljesítését is biztosítja. Az International Association of Coaching and Mediation European Chapter (IACM Eu Ch) Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Az oktatás során coaching-gyakorlási lehetőség.
Saját praxisunkban rögzített eseteinkből video-bemutatót tartunk, amit az órákon közösen megbeszélünk, értelmezünk.
Mindenkinek, akiket érdekel az életvezetési helyzetekben (család, párkapcsolat) és a legkülönbözőbb szerveződésekben (cégek, nagyobb szervezeti egységek) jelentkező konfliktusok, elakadások, szervezetfejlesztési lehetőségek professzionális megoldási módja, a mediáció és a coaching, illetve ezek speciális irányai.
Pedagógusoknak, pszichológusoknak, munkapszichológusoknak, felső- és középvezetőknek, jogászoknak, közgazdászoknak, projektmenedzsereknek, coachoknak, üzleti tanácsadóknak, trénereknek... mindazoknak, akik a munkájuk során hasznosítani kívánják a vitarendezési, életjavítási, szervezeti kultúra fejlesztési eljárásokat és modelleket, valamint azoknak is, akik új szakmát szeretnénk választani, azaz a mediációt és a coachingot, a tréneri és a tanácsadói munkát hivatásszerűen akarják művelni (többek között speciálisan az IRM Közvetítői Névjegyzékébe felvett, illetve ide jelentkezni szándékozó közvetítőknek -akkreditált igazságügyi, gazdasági mediátoroknak is alkalmas továbbképzés-).
Célunk, hogy a teljes coach képzési rendszerünkben olyan szakembereket képezzünk, akik átlátják az információs társadalom struktúráját és működését, képesek a logikatudomány és a döntésmenedzsment-elmélet elsajátítása révén tanácsot nyújtani és megoldani a felsővezetés szintjén felmerülő problémákat éppúgy, mint az egyéni krízishelyzeteket. Az oktatás során elsajátított tudás alkalmassá teszi a hallgatókat arra, hogy a szerveződések, társadalmi rendszerek minden szintjén hatékonyan avatkozzanak be.
Azoknak javasoljuk az oktatásnak ezt a formáját, akik hatékonyan szeretnék a rájuk bízott személyeket, munkavállalókat, munkacsoportokat segíteni, irányítani, olyan képességek birtokába akarnak jutni, melyek lehetővé teszik számukra a tudatos karriertervezést és a mindennapok menedzselését.
Posztgraduális coach képzésünket azok számára ajánljuk, akik coachként kívánnak dolgozni, vagy egyszerűen "csak" fontosnak tartják munkájuk minőségének javítását. Valamint azoknak is, akik jelenleg tanácsadó-szervezetet irányítanak. vagy szeretnének vezetni, illetve tanácsadókként, trénerekként tevékenykednek vagy ilyen irányú terveket szőnek. Coach képzésünk azok számára is perspektívákat nyújt, akik szeretnék cégüket, szervezetük sikeresebben működtetni, vagy új karrier lehetőségét keresik, esetleg pályaváltoztatásra készülnek.
A cselekvésközpontú ontológiai coaching egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer. A végzett hallgatók az igazságügyi gazdasági (párkapcsolati, válási) mediáció, és a life coaching területén is bátran vállalhatnak ügyfeleket. A coach képzésünk mindenben megfelel egyebek mellett a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről szóló 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet előírásainak is, azaz az IRM Közvetítői Névjegyzékére kerüléshez előírt alapképzést is biztosít, ezen túlmenően egy szélesebb szakmai közönségnek szánt, a közvetítői tevékenység során használt technikákat oktató, fejlesztő tanfolyamnak. Továbbképzési pontérték: 10 kredit
Egy rendszer (bármilyen szervezet: család és nagyvállalat) változatlanságát, paradox módon, gyakran a benne végbemenő változások idézik elő. Ugyanakkor a változások elmaradása miatt az adott szerveződés összeomolhat, azaz, a benne cselekvő ágensek akaratával szöges ellentétben, megváltozhat.
Az állandóságra való törekvés tehát gyakorta a változás legfőbb motorjává válik. És fordítva is igaz: a rendszeren belüli változtatásokra irányuló szándékok viszont az adott szisztéma változatlanságának, rugalmatlanságának legfőbb okai lehetnek.
Célunk olyan szakemberek képzése, akik átlátják az információs társadalom struktúráját és működését, képesek a logikatudomány és a döntésmenedzsment-elmélet elsajátítása révén tanácsot nyújtani és megoldani a felsővezetés szintjén felmerülő problémákat éppúgy, mint az egyéni krízishelyzeteket. Az oktatás során elsajátított tudás alkalmassá teszi a hallgatókat arra, hogy a szerveződések, társadalmi rendszerek minden szintjén hatékonyan avatkozzanak be.
Azoknak javasoljuk az oktatásnak ezt a formáját, akik hatékonyan szeretnék a rájuk bízott személyeket, munkavállalókat, munkacsoportokat segíteni, irányítani, olyan képességek birtokába akarnak jutni, melyek lehetővé teszik számukra tudatos karriertervezést és a mindennapok menedzselését.
Az ontológiai coaching egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer. A végzett hallgatók a mediáció, a life coaching területén is bátran vállalhatnak ügyfeleket.
Napjainkban nagy jelentőséggel bír az a felismerés, hogy nemcsak a krízisben lévő embertársainknak van szükségük hasznos tanácsokra, hanem azoknak a személyeknek is, akik vezetőként, vállalkozóként a munkahelyükön, vagy a magánéletükben segítséget igényelnek, valamint azoknak is, akik szeretnék jobban kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, sikeresebbek, kreatívabbak, elégedettebbek akarnak lenni az életük különféle területein.
Az itt végzett hallgatók egyaránt képessé válnak arra, hogy
vezetőként
. átfogóbb képet kapjanak szervezetük működéséről, ezen belül a saját tevékenységről és alkalmassá válnak arra, hogy kreatívan szervezzék, irányítsák,
. összehangolják a karrierjüket a magánéletükkel,
. a karriekjüket is innovatív módon alakítsák.
tanácsadóként
. az információs társadalomban működő szerveződések minden szintjén kompetens módon vegyenek részt az operatív feladatok megoldásában és a stratégiai célok kitűzésében, megvalósításában,
. támogassa az őt megbízó szervezet vezetőjét, vagy vezetőit a képességei kiteljesítésében,
. személyi életvezetési tanácsadóként segítséget nyújtson a hozzá forduló szervezetvezetők, vagy más magánszemélyek számára.
alkalmas a személyi és személyközi kapcsolatokban jelentkező válsághelyzetek kanalizálására, a krízis legyőzését támogató reziliens magatartásmintázatok bemutatására és a viselkedés kialakítására,
képes arra, hogy a válságot előidéző okok köréből kiválassza azokat az problémákat, amelyek megoldása a leghatékonyabban segíti a krízis felszámolását,
nem a személyiség egészét akarja átalakítani, hanem fel tudja mérni a segítséget kérő személy képességeit és erőforrásait és ezekre támaszkodva dolgozza ki a megoldáshoz vezető stratégiákat,
elsajátítja a logika alapvető összefüggéseit, ami lehetővé teszi számára, hogy megfelelő módon tudjon érvelni, meg tudja különböztetni az érvényes következtetéseket az érvénytelenektől,
rendszerszemléletben gondolkodva részt tud venni a különböző típusú stratégiák kialakításában az ötletektől azok megvalósításáig,
képes egyes projektek sikeres végrehajtásának menedzselésére,
alkalmas a szükséges csoportok megszervezésére és irányítására,
segíti az adott szervezet megfelelő működését biztosító tanulási folyamatok egyes fázisait, annak révén, hogy a rábízott munkacsoportokban, alegységekben (akár egyének szintjén) megteremti a tanuláshoz szükséges optimális feltételeket,
olyan részleteiben kidolgozott modellvilágokat (explicit ontológiákat) tud létrehozni, amelyekkel a leghatékonyabban segíti a konkrét problémák rendezését,
a válság felszámolásának érdekében olyan heurisztikákat működtet, amelyekkel képes kiválasztani a lehetséges megoldási alternatívák (víziók) közül azokat, amik az adott helyzetben leghatékonyabban segítik a megoldást. Ezeket a víziókat kvázi mérnöki pontossággal programokká tudja alakítani miközben mindaddig, míg a cochi nem tudja ezeket készségszinten használni, addig a "Life (ontológiai) coach"egy virtuális inkubátort von köré,
képes új normarendszer kialakítására és elfogadtatására azokkal az ipari társadalomban szocializálódottak nevelési elvek, erkölcsi értékrendekkel szemben, melyek nehezen illeszkednek az új generáció életformájához,
szervezetén belül sikeres kommunikátorrá válik,
képes a tanácsadói és döntési helyzetekben hitelesen és meggyőzően fellépni
A résztvevők a coach képzés során választ kapnak a legfontosabb kérdésekre, hogy mi a coaching, hogyan segít, kit támogat a coach. A coach képzés nagymértékben gyakorlatorientált. Ez egyrészt segíti a legújabb kutatási eredményeket integráló, Magyarországon egyedülálló, új tantárgyak elsajátítását, másrészt a későbbi vezetői, vagy tanácsadói munka sikerét.
Az ontológiai coaching egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer. A végzett hallgatók az igazságügyi mediáció, a life coaching területén is bátran vállalhatnak ügyfeleket.
2önálló szakmát adunk : Mediátor, life coach (személyi és személyközi kapcsolatok válságmenedzsere) (LC1)
A teljes coach képzés lényegében 3 egymásra épülő modulból áll (LC1, BC2, MC3 jellel), amelyek külön-külön és párhuzamosan is elvégezhetők, mindegyik önálló képesítést ad.
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) és a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Igazságügyi mediátor cím is megszerezhető: a végzet hallgatók akkreditált igazságügyi mediátor cím megszerzésére is jogosultak a moduloknál megadott képzettség mellett, mert az IRM hivatalos képzési programnak fogadta el.
A coach képzésünk mindenben megfelel a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről szóló 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet előírásainak, azaz az IRM Közvetítői Névjegyzékére kerüléshez előírt alapképzést biztosít, ezen túlmenően egy szélesebb szakmai közönségnek szánt, a közvetítői tevékenység során használt technikákat oktató, fejlesztő tanfolyam.
A tanfolyam elvégzése után a hallgatók bejegyezhetik magukat hivatásos egyezségközvetítőnek is és bátran kezdhetnek egy piacképes magánpraxis elindításába.
Továbbképzési pontérték: 10 kredit
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) , valamint a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
4 részletben való kamatmentes részletfizetés lehetséges (Regisztrációhoz: 80.000 Ft, majd 3 hónapon át havi 70.000 Ft).
A coach képzés díja tartalmazza a tananyag költségét (online letölthető beiratkozás után kapott jelszóval), a tankönyv online verzióját (nyomtatva kedvezményes hallgatói ára a Magyar Coachszövetség támogatásával: 2.900 Ft) konzultációs alkalmakat (EGYÉNI MENTORING TÁMOGATÁST) és a vizsgadíjat is.
1 modul, illetve szint 1 félévet jelent (120 óra).
Gyönyörű környezetben, a belváros szívében, a Váci utcában. 1056 Budapest, Nyáry P. u. 4. (Váci utca-Nyári P. u. sarkán, a Szent Mihály templommal szemben)
Kiváló tömegközlekedési lehetőség (Ferenciek terénél)
Eseteként és gyakorlat:
1075 Budapest, Károly krt. 3/a.
Kiváló tömegközlekedési lehetőség (Astoriától 3 percre, a Dohány utca elején, a Zsinagógánál)
A coach képzésben való részvétel feltétele BA, vagy azzal egyenértékű végzettség (egyetemi, főiskolai diploma).
A modulok egyenként elvégezhetők a szakmai vezető egyedi elbírálással kiadható engedélye mellett középfokú végzettség és 5 éves szakmai gyakorlat igazolása esetén is.
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS KÖRNYEZETBEN FOLYAMATOSAN SIKERREL BIZONYÍTOTT COACH-TRÉNEREKKE
Dr. Kollár József phd Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá az IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner , egyetemi tanár (BTK PPKE)
Dr. Bányai Ferenc phd, akkreditált igazságügyi mediátor, egyetemi tanár (ELTE)
Dr. Tiba Zsolt, akkreditált igazságügyi mediátor, mester mediátor, Budapest város 18 évig volt főjegyzője
Dr. Tőzsér János phd, egyetemi tanár (ELTE), szakmai tanácsadó, meghívott előadó
Dr. Kollárné Déri Kriszti, Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá a z IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner , Magyar Coachszövetség KA Kuratóriumi elnöke, non-profit master coach
Vámosné Sinkó Klára, MAC Magyar Coachszövetség-IACM, leader IACM European Chapter, multinacionális környezetben dolgozó master coach (ING)
Abaházy Noémi, MAC Magyar Coachszövetség-IACM, interkulturális környezetben dolgozó master coach
és további meghívott coach-trénerek (pszichológus, szociológus alapképesítéssel)
Szakmai vezetőnkről tájékozódhat bővebben Dr. Kollár József phd. a HR Portálon itt -> és a Wikipédián itt - >
A coaching terminus az edzést, pontosabban az edző által végzett munkát jelöli. A coaching az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára. A sportpszichológiából a 80-as évek elején került be az üzleti világ és a személyközi kapcsolatok hatékonyabbá tételére irányuló módszerek fogalomrendszerébe.
Az információs társadalomban nagy jelentőséggel bír az a felismerés, hogy nemcsak a krízisben lévő embereknek van szükségük tanácsokra, hanem azoknak a személyeknek is, akik szeretnének többet kihozni magukból, sikeresebbek, elégedettebbek kívánnak lenni az élet bármely területén.
Mikor vehető igénybe a coaching?
Ha életvezetési tanácsokra (Life Coaching) van szükségünk, amikor egy adott életszituációban elakadunk, és tovább szeretnénk lépni, amikor inspirációra van szükségünk, amikor problémánk adódik egy helyzettel, egy másik emberrel, vagy ha vezetőként a vezetői munkában "beszélgetőtársra" (Business Coaching) vágyunk.
Olyan, híd szerepet betöltő szakembereket szeretnénk képezni, akik többek között a bölcsésztudományok elsajátítása során megszerzett képességeiket a munkaerőpiac korábban előlük elzárt területein is hasznosítani tudják. A képzés során eltérő hard skillsekkel rendelkező hallgatók megtanulnak egy nyelven beszélni egymással (transzdiszciplinaritás) és ezáltal saját és mások szakterületeire új módon tekinteni. Erre azért van szükség, mert így tudnak hatékony választ adni az információs társadalom kihívásaira azáltal, hogy egyrészt képesek lesznek integrálódni egy nagyobb interdiszciplináris szerveződésbe (átviszik és meghonosítják a különféle diszciplinákra jellemző speciális ismereteket), másrészt megőrzik, sőt megerősítik az eredeti foglalkozásukból származó identitásukat.
Valamennyi szakember akkor válhat sokszínűvé és valóban eredményessé, ha felismeri, hogy a különféle tudományágakból származó tudást eredeti módon kell kombinálni és erre képessé is válik a szakirányú továbbképzés elvégzése után.
Miért nem működnek hatékonyan más coaching-technikák (pl. a megoldásközpontú coaching)?
A következő kvázi-definíció (mely bevett coaching-meghatározásnak tekinthető) a magyarországi coach-cégek honlapján olvasható:
"A coaching nem a problémával foglalkozik. Kérdései a jövőre és kizárólag a megoldásra vonatkoznak. >>Mi az, amit el akar érni?<< >>Hogyan akarja másként (jobban) tenni a jövőben?<<"
A megfogalmazott cél tehát az, hogy a problémák öncélú boncolgatása helyett a felek a megoldásokra koncentráljanak. Sajnos a choachi (tanácsadást kérő személy, vagy szervezet) éppen azt nem tudja, hogy milyen lenne számára az a kívánatos jövő, amelyet részleteiben is képes bemutatni, elemenként megtervezni, hiszen a válságkezelés során rendelkezésre álló képességei, illetve fogalmi apparátusa nem teszi lehetővé, hogy létrehívja a kívánatos jövőt.
Ha erre egyébként képes volna, nem venne igénybe coachot.
A radikális fogalmi újítások szisztematikus előrejelezhetetlenségének törvényéből adódóan ez a vállalkozás annál kivihetetlenebb, minél nagyobb változásra lenne szükség.
Miért működik az általunk kifejlesztett ún. cselekvésközpontú Ontológia coaching?
Bár elfogadjuk a megoldásközpontú coaching előfeltevését, mely szerint a problémaszintről a megoldás szintjére kell emelkedni, viszont a kívánatos jövő kialakítást nem bízzuk a véletlenre. Módszerünk alapján a coach és a coachi hasonlóan működik, mint egy heurisztikákat felfedező program, melynek egyik beépített metaheurisztikája folyamatosan analizálja, hogy mely heurisztikák vezetnek (a kívánt jövőt leíró) eredményes fogalomalkotáshoz, és melyek nem. Utóbbiakat közösen átalakítjuk, előbbieket továbbfejlesztjük.
A heurisztikák révén olyan mikrovilágokat hozunk létre, melyek világos inputtal és outputtal bírnak, és jól átlátható, valamint uralható ún. "gyenge ontológiával" rendelkeznek. A gyenge ontológia lehetővé teszi, hogy megszabadítsuk a coachit a viselkedését (önmaga számára láthatatlanul) programozó fogalmaktól és fogalmi metaforáktól (pl. különféle bűntudat-generátoroktól és önvédelmi mechanizmusoktól). A coaching során - egyebek mellett új fogalmi metaforák bevezetése, valamint NLP-technikák révén - közösen létrehozott ontológiák olyan modellként szolgálnak, melyek lehetővé teszik a kívánt jövőbeli világok felépítését, belakását és kreatív továbbfejlesztését.
Cél, hogy a coachit olyan ún. holonikus rendszerré alakítsuk, amely két alaptulajdonsággal jellemezhető: az önállóságra való törekvéssel és az együttműködésre való hajlandósággal. Ha az önálló feladatmegoldás során kooperálnia kell, akkor kreatív módon képes rá, miközben továbbra is autonóm döntéshozatalra alkalmas személy marad.
Módszerünk arra (a korunk kognitív tudományából származó, más coaching technikák által nem kellően respektált) felismerésre épül, amit összefoglalóan a "megtestesült elme" (embodied mind) névvel illetnek. Az elme megtestesüléséről szóló elméletekben az a közös elem, hogy ember és világ, illetve test és elme elválaszthatatlan egységet alkotnak. Ennek az a következménye, hogy az elme és a külvilág közötti határ elmosódik, az elmék túlfolynak az agyakon (extended mind), vagyis az ember nem modellezhető a neki otthont adó világ nélkül. Ezért szánunk fontos szerepet az a jövőkép kialakításakor az ontológiák létrehozásának.
Az általunk kifejlesztett Massachusetts-módszer különféle módszereket és technikákat (pl. mediáció, mentalizációs technikák, reziliencia gyakorlata, fortsighting) integrál.
"A képzésük programját áttanulmányoztam, hasznosságáról és tartalmi relevanciájáról meg vagyok győződve."
Dr. Hoffmann Orsolya Kodolányi János Főiskola intézetigazgató, főiskolai tanár
"A szakmai minősítéseik is kiválóak. Feltételezésem szerint az intézményben folyó oktatás nemkülönben... biztosíthatom arról, hogy nyomon követem eredményeiket, és fejlődésüket, mert minden tekintetben értéknek tartom azt, amit alkotnak."
"VEZETŐI ÖNMEGVALÓSÍTÁS" iCoachBudapest program: business coach képzés
2in1: BUSINESS COACH, ÜZLETI TANÁCSADÓ +igazságügyi mediátor képesítés!
Államilag elismert, többszörösen akkreditált, ICF (International Coach Federation) kompetenciákra előírt, nemzetközi követelményeket is kielégítő képzési program. Coaching és mediáció egyben: versenyelőny!
Időtartam: 120 óra+ 20 óra sajátélményű coaching gyakorlat (12 gyakorlatintenzív képzési nap+ 20 óra kihelyezett gyakorlat) A coach képzés már távoktatásban is elérhető személyi mentorral és gyakrolati lehetőséggel.
Díja: Őszi csoport: 390.000 Ft
(Life coach képzés elvégzése után csak: 290.000 Ft)
Kezdés: Nyári szuperintenzív: 2*1 hét, július 9-14 és augusztus 6-11., vagy Őszi csoport: 2012. szeptember 29 -től
Az ELTETársadalom- és Szervezetpszichológia Karán végzett 2011. évi felmérés szerint a magyarországi legismertebb 60 coach közül 8 a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportból került ki!
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS, non-profit, valamint face to face coaching-tanácsadási KÖRNYEZETBEN igazolt gyakorlattal bíró, FOLYAMATOSAN SIKERREL teljesítő, referált COACH-TRÉNEREKKEL!
A FAT és a KI Minisztérium által is akkreditált és hivatalosan ajánlott képzés.
Az államilag elismert képzés önálló praxis gyakorlására jogosít mind a business coaching (üzleti tanácsadás), mediáció (hivatásos egyezségközvetítő) területén.
Csak a KI Minisztérium által megjelölt képzés teljesítésével válhatnak mediátorrá is (igazságügyi egyezségközvetítővé), ennek birtokában jóval magasabb értékű bármilyen coach képesítés, ezáltal a képzésünk elvégzésével valódi, az országban egyedülálló versenyelőnyhöz jut! A képzési programunk különlegessége, hogy a már bejegyzett mediátorok számára kötelezően előírt továbbképzést is biztosítja (pontértéke 10 kredit).
A COACH és a MEDIÁTOR képzéseinket egész Európában hivatalosan elismerik és elfogadják. Képzésünk az ICF akkreditációhoz előírt alapképzés teljesítését is biztosítja. Az International Association of Coaching and Mediation European Chapter (IACM Eu Ch) Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Az oktatás során coaching-gyakorlási lehetőség.
Saját praxisunkban rögzített eseteinkből video-bemutatót tartunk, amit az órákon közösen megbeszélünk, értelmezünk.
Célcsoportunk: Államigazgatásban foglalkoztatottak, humándiplomások, profitszféra felsővezetői, illetve tanácsadói, non-profit és a civil szervezetek vezetői és tanácsadói, a média területén dolgozók, kommunikációs szakemberek.
Mindenkinek, akiket érdekel a legkülönbözőbb szerveződésekben (cégek, nagyobb szervezeti egységek) jelentkező konfliktusok, elakadások, szervezetfejlesztési lehetőségek professzionális megoldási módja, a mediáció és a coaching, illetve ezek speciális irányai.
Pedagógusoknak, pszichológusoknak, munkapszichológusoknak, felső- és középvezetőknek, jogászoknak, közgazdászoknak, projektmenedzsereknek, coachoknak, üzleti tanácsadóknak, trénereknek... mindazoknak, akik a munkájuk során hasznosítani kívánják a vitarendezési, életjavítási, szervezeti kultúra fejlesztési eljárásokat és modelleket, valamint azoknak is, akik új szakmát szeretnénk választani, azaz a mediációt és a coachingot, a tréneri és a tanácsadói munkát hivatásszerűen akarják művelni (többek között speciálisan az IRM Közvetítői Névjegyzékébe felvett, illetve ide jelentkezni szándékozó közvetítőknek -akkreditált igazságügyi, gazdasági mediátoroknak is alkalmas továbbképzés-).
Célunk olyan szakemberek képzése, akik átlátják az információs társadalom struktúráját és működését, képesek a logikatudomány és a döntésmenedzsment-elmélet elsajátítása révén tanácsot nyújtani és megoldani a felsővezetés szintjén felmerülő problémákat éppúgy, mint az egyéni krízishelyzeteket. Az oktatás során elsajátított tudás alkalmassá teszi a hallgatókat arra, hogy a szerveződések, társadalmi rendszerek minden szintjén hatékonyan avatkozzanak be.
Azoknak javasoljuk az oktatásnak ezt a formáját, akik hatékonyan szeretnék a rájuk bízott személyeket, munkavállalókat, munkacsoportokat segíteni, irányítani, olyan képességek birtokába akarnak jutni, melyek lehetővé teszik számukra a tudatos karriertervezést és a mindennapok menedzselését.
Posztgraduális képzésünket azok számára ajánljuk, akik coachként kívánnak dolgozni, vagy egyszerűen "csak" fontosnak tartják munkájuk minőségének javítását. Valamint azoknak is, akik jelenleg tanácsadó-szervezetet irányítanak. vagy szeretnének vezetni, illetve tanácsadó kként, trénerekként tevékenykednek vagy ilyen irányú terveket szőnek. Képzésünk azok számára is perspektívákat nyújt, akik szeretnék cégüket, szervezetük sikeresebben működtetni, vagy új karrier lehetőségét keresik, esetleg pályaváltoztatásra készülnek.
A cselekvésközpontú ontológiai coaching egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer. A végzett hallgatók az igazságügyi gazdasági mediáció, és az üzleti coaching területén is bátran vállalhatnak ügyfeleket. A képzésünk mindenben megfelel egyebek mellett a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről szóló 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet előírásainak is, azaz az IRM Közvetítői Névjegyzékére kerüléshez előírt alapképzést is biztosít, ezen túlmenően egy szélesebb szakmai közönségnek szánt, a közvetítői tevékenység során használt technikákat oktató, fejlesztő tanfolyamnak. Továbbképzési pontérték: 10 kredit
Napjainkban nagy jelentőséggel bír az a felismerés, hogy nemcsak a krízisben lévő embertársainknak van szükségük hasznos tanácsokra, hanem azoknak a személyeknek is, akik vezetőként, vállalkozóként a munkahelyükön, vagy a magánéletükben segítséget igényelnek, valamint azoknak is, akik szeretnék jobban kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, sikeresebbek, kreatívabbak, elégedettebbek akarnak lenni az életük különféle területein.
Az itt végzett hallgatók egyaránt képessé válnak arra, hogy
vezetőként
- átfogóbb képet kapjanak szervezetük működéséről, ezen belül a saját tevékenységről és alkalmassá válnak arra, hogy kreatívan szervezzék, irányítsák,
- összehangolják a karrierjüket a magánéletükkel,
- a karriekjüket is innovatív módon alakítsák.
tanácsadóként
. az információs társadalomban működő szerveződések minden szintjén kompetens módon vegyenek részt az operatív feladatok megoldásában és a stratégiai célok kitűzésében, megvalósításában,
. támogassa az őt megbízó szervezet vezetőjét, vagy vezetőit a képességei kiteljesítésében,
. személyi életvezetési tanácsadóként segítséget nyújtson a hozzá forduló szervezetvezetők, vagy más magánszemélyek számára.
alkalmas a személyi és személyközi kapcsolatokban jelentkező válsághelyzetek kanalizálására, a krízis legyőzését támogató reziliens magatartásmintázatok bemutatására és a viselkedés kialakítására,
képes arra, hogy a válságot előidéző okok köréből kiválassza azokat az problémákat, amelyek megoldása a leghatékonyabban segíti a krízis felszámolását,
nem a személyiség egészét akarja átalakítani, hanem fel tudja mérni a segítséget kérő személy képességeit és erőforrásait és ezekre támaszkodva dolgozza ki a megoldáshoz vezető stratégiákat,
elsajátítja a logika alapvető összefüggéseit, ami lehetővé teszi számára, hogy megfelelő módon tudjon érvelni, meg tudja különböztetni az érvényes következtetéseket az érvénytelenektől,
rendszerszemléletben gondolkodva részt tud venni a különböző típusú stratégiák kialakításában az ötletektől azok megvalósításáig,
képes egyes projektek sikeres végrehajtásának menedzselésére,
alkalmas a szükséges csoportok megszervezésére és irányítására,
segíti az adott szervezet megfelelő működését biztosító tanulási folyamatok egyes fázisait, annak révén, hogy a rábízott munkacsoportokban, alegységekben (akár egyének szintjén) megteremti a tanuláshoz szükséges optimális feltételeket,
olyan részleteiben kidolgozott modellvilágokat (explicit ontológiákat) tud létrehozni, amelyekkel a leghatékonyabban segíti a konkrét problémák rendezését,
a válság felszámolásának érdekében olyan heurisztikákat működtet, amelyekkel képes kiválasztani a lehetséges megoldási alternatívák (víziók) közül azokat, amik az adott helyzetben leghatékonyabban segítik a megoldást. Ezeket a víziókat kvázi mérnöki pontossággal programokká tudja alakítani miközben mindaddig, míg a cochi nem tudja ezeket készségszinten használni, addig a "Life (ontológiai) coach"egy virtuális inkubátort von köré,
képes új normarendszer kialakítására és elfogadtatására azokkal az ipari társadalomban szocializálódottak nevelési elvek, erkölcsi értékrendekkel szemben, melyek nehezen illeszkednek az új generáció életformájához,
szervezetén belül sikeres kommunikátorrá válik,
képes a tanácsadói és döntési helyzetekben hitelesen és meggyőzően fellépni
A résztvevők a képzés során választ kapnak a legfontosabb kérdésekre, hogy mi a coaching, hogyan segít, kit támogat a coach. A képzés nagymértékben gyakorlatorientált. Ez egyrészt segíti a legújabb kutatási eredményeket integráló, Magyarországon egyedülálló, új tantárgyak elsajátítását, másrészt a későbbi vezetői, vagy tanácsadói munka sikerét.
Az ontológiai coaching egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer. A végzett hallgatók az igazságügyi mediáció, az üzleti coaching területén is bátran vállalhatnak ügyfeleket.
A teljes képzés lényegében 3 egymásra épülő modulból áll (LC1, BC2, MC3 jellel), amelyek külön-külön és párhuzamosan is elvégezhetők, mindegyik önálló képesítést ad.
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) és a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Igazságügyi mediátor cím is megszerezhető: a végzet hallgatók akkreditált igazságügyi mediátor cím megszerzésére is jogosultak a moduloknál megadott képzettség mellett, mert az IRM hivatalos képzési programnak fogadta el.
A képzésünk mindenben megfelel a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről szóló 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet előírásainak, azaz az IRM Közvetítői Névjegyzékére kerüléshez előírt alapképzést biztosít, ezen túlmenően egy szélesebb szakmai közönségnek szánt, a közvetítői tevékenység során használt technikákat oktató, fejlesztő tanfolyam.
A tanfolyam elvégzése után a hallgatók bejegyezhetik magukat hivatásos egyezségközvetítőnek is és bátran kezdhetnek egy piacképes magánpraxis elindításába.
Továbbképzési pontérték: 10 kredit
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) , valamint a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
4 részletben való kamatmentes részletfizetés lehetséges (Regisztrációhoz: 80.000 Ft, majd 3 hónapon át havi 100.000 Ft és egyik alkalommal +10.000 Ft).
Az LC1. modul elvégzése után a tandíj csak 290.000 Ft.
A képzési díj tartalmazza a tananyag költségét (online letölthető beiratkozás után kapott jelszóval), a tankönyv online verzióját (nyomtatva kedvezményes hallgatói ára a Magyar Coachszövetség támogatásával: 2.900 Ft) konzultációs alkalmakat (EGYÉNI MENTORING TÁMOGATÁST) és a vizsgadíjat is.
1 modul, illetve szint 1 félévet jelent (120 óra).
Gyönyörű környezetben, a belváros szívében, a Váci utcában. 1056 Budapest, Nyáry P. u. 4. (Váci utca-Nyári P. u. sarkán, a Szent Mihály templommal szemben)
Alkalmanként és gyakorlat:
1075 Budapest, Károly krt. 3/a.
Kiváló tömegközlekedési lehetőség (Astoriától 3 percre, a Dohány utca elején, a Zsinagógánál)
A képzésben való részvétel feltétele BA, vagy azzal egyenértékű végzettség (egyetemi, főiskolai diploma).
A modulok egyenként elvégezhetők a szakmai vezető egyedi elbírálással kiadható engedélye mellett középfokú végzettség és 5 éves szakmai gyakorlat igazolása esetén is.
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS KÖRNYEZETBEN FOLYAMATOSAN SIKERREL BIZONYÍTOTT COACH-TRÉNEREKKE
Dr. Kollár József phd Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá az IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner , egyetemi tanár (BTK PPKE)
Dr. Bányai Ferenc phd, akkreditált igazságügyi mediátor, egyetemi tanár (ELTE)
Dr. Tőzsér János phd, egyetemi tanár (ELTE), szakmai tanácsadó, meghívott előadó
Dr. Kollárné Déri Kriszti, Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá a z IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner , Magyar Coachszövetség KA Kuratóriumi elnöke, non-profit master coach
Vámosné Sinkó Klára, MAC Magyar Coachszövetség-IACM, leader IACM European Chapter, multinacionális környezetben dolgozó master coach (ING)
Abaházy Noémi, MAC Magyar Coachszövetség-IACM, interkulturális környezetben dolgozó master coach
és további meghívott coach-trénerek (pszichológus, szociológus alapképesítéssel)
Szakmai vezetőnkről tájékozódhat bővebben Dr. Kollár József phd. a HR Portálon itt -> és a Wikipédián itt - >
A coaching terminus az edzést, pontosabban az edző által végzett munkát jelöli. A coaching az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára. A sportpszichológiából a 80-as évek elején került be az üzleti világ és a személyközi kapcsolatok hatékonyabbá tételére irányuló módszerek fogalomrendszerébe.
Az információs társadalomban nagy jelentőséggel bír az a felismerés, hogy nemcsak a krízisben lévő embereknek van szükségük tanácsokra, hanem azoknak a személyeknek is, akik szeretnének többet kihozni magukból, sikeresebbek, elégedettebbek kívánnak lenni az élet bármely területén.
Mikor vehető igénybe a coaching?
Ha életvezetési tanácsokra (Life Coaching) van szükségünk, amikor egy adott életszituációban elakadunk, és tovább szeretnénk lépni, amikor inspirációra van szükségünk, amikor problémánk adódik egy helyzettel, egy másik emberrel, vagy ha vezetőként a vezetői munkában "beszélgetőtársra" (Business Coaching) vágyunk.
Olyan, híd szerepet betöltő szakembereket szeretnénk képezni, akik többek között a bölcsésztudományok elsajátítása során megszerzett képességeiket a munkaerőpiac korábban előlük elzárt területein is hasznosítani tudják. A képzés során eltérő hard skillsekkel rendelkező hallgatók megtanulnak egy nyelven beszélni egymással (transzdiszciplinaritás) és ezáltal saját és mások szakterületeire új módon tekinteni. Erre azért van szükség, mert így tudnak lehet hatékony választ adni az információs társadalom kihívásaira azáltal, hogy egyrészt képesek lesznek integrálódni egy nagyobb interdiszciplináris szerveződésbe (átviszik és meghonosítják a különféle diszciplinákra jellemző speciális ismereteket), másrészt megőrzik, sőt megerősítik az eredeti foglalkozásukból származó identitásukat.
Valamennyi szakember akkor válhat sokszínűvé és valóban eredményessé, ha felismeri, hogy a különféle tudományágakból származó tudást eredeti módon kell kombinálni és erre képessé is válik a szakirányú továbbképzés elvégzése után.
MÓDSZERTANI ÖSSZEFOGLALÁS
Miért nem működnek hatékonyan más coaching-technikák (pl. a megoldásközpontú coaching)?
A következő kvázi-definíció (mely bevett coaching-meghatározásnak tekinthető) a magyarországi coach-cégek honlapján olvasható:
"A coaching nem a problémával foglalkozik. Kérdései a jövőre és kizárólag a megoldásra vonatkoznak. >>Mi az, amit el akar érni?<< >>Hogyan akarja másként (jobban) tenni a jövőben?<<"
A megfogalmazott cél tehát az, hogy a problémák öncélú boncolgatása helyett a felek a megoldásokra koncentráljanak. Sajnos a choachi (tanácsadást kérő személy, vagy szervezet) éppen azt nem tudja, hogy milyen lenne számára az a kívánatos jövő, amelyet részleteiben is képes bemutatni, elemenként megtervezni, hiszen a válságkezelés során rendelkezésre álló képességei, illetve fogalmi apparátusa nem teszi lehetővé, hogy létrehívja a kívánatos jövőt.
Ha erre egyébként képes volna, nem venne igénybe coachot.
A radikális fogalmi újítások szisztematikus előrejelezhetetlenségének törvényéből adódóan ez a vállalkozás annál kivihetetlenebb, minél nagyobb változásra lenne szükség.
Miért működik az általunk kifejlesztett ún. cselekvésközpontú Ontológia coaching?
Bár elfogadjuk a megoldásközpontú coaching előfeltevését, mely szerint a problémaszintről a megoldás szintjére kell emelkedni, viszont a kívánatos jövő kialakítást nem bízzuk a véletlenre. Módszerünk alapján a coach és a coachi hasonlóan működik, mint egy heurisztikákat felfedező program, melynek egyik beépített metaheurisztikája folyamatosan analizálja, hogy mely heurisztikák vezetnek (a kívánt jövőt leíró) eredményes fogalomalkotáshoz, és melyek nem. Utóbbiakat közösen átalakítjuk, előbbieket továbbfejlesztjük.
A heurisztikák révén olyan mikrovilágokat hozunk létre, melyek világos inputtal és outputtal bírnak, és jól átlátható, valamint uralható ún. "gyenge ontológiával" rendelkeznek. A gyenge ontológia lehetővé teszi, hogy megszabadítsuk a coachit a viselkedését (önmaga számára láthatatlanul) programozó fogalmaktól és fogalmi metaforáktól (pl. különféle bűntudat-generátoroktól és önvédelmi mechanizmusoktól). A coaching során - egyebek mellett új fogalmi metaforák bevezetése, valamint NLP-technikák révén - közösen létrehozott ontológiák olyan modellként szolgálnak, melyek lehetővé teszik a kívánt jövőbeli világok felépítését, belakását és kreatív továbbfejlesztését.
Cél, hogy a coachit olyan ún. holonikus rendszerré alakítsuk, amely két alaptulajdonsággal jellemezhető: az önállóságra való törekvéssel és az együttműködésre való hajlandósággal. Ha az önálló feladatmegoldás során kooperálnia kell, akkor kreatív módon képes rá, miközben továbbra is autonóm döntéshozatalra alkalmas személy marad.
Módszerünk arra (a korunk kognitív tudományából származó, más coaching technikák által nem kellően respektált) felismerésre épül, amit összefoglalóan a "megtestesült elme" (embodied mind) névvel illetnek. Az elme megtestesüléséről szóló elméletekben az a közös elem, hogy ember és világ, illetve test és elme elválaszthatatlan egységet alkotnak. Ennek az a következménye, hogy az elme és a külvilág közötti határ elmosódik, az elmék túlfolynak az agyakon (extended mind), vagyis az ember nem modellezhető a neki otthont adó világ nélkül. Ezért szánunk fontos szerepet az a jövőkép kialakításakor az ontológiák létrehozásának.
Az általunk kifejlesztett Massachusetts-módszer különféle módszereket és technikákat (pl. mediáció, mentalizációs technikák, reziliencia gyakorlata, fortsighting) integrál.
"A képzésük programját áttanulmányoztam, hasznosságáról és tartalmi relevanciájáról meg vagyok győződve."
Dr. Hoffmann Orsolya Kodolányi János Főiskola intézetigazgató, főiskolai tanár
"A szakmai minősítéseik is kiválóak. Feltételezésem szerint az intézményben folyó oktatás nemkülönben... biztosíthatom arról, hogy nyomon követem eredményeiket, és fejlődésüket, mert minden tekintetben értéknek tartom azt, amit alkotnak."
MESTER COACH, SZUPERVÍZOR (államilag elismert, akkreditált képzés)
Többszörösen akkreditált, ICF (International Coach Federation) kompetenciákra előírt képzési program. Csak minimum 120 órás, akkreditált képzés után kezdhető meg.
Időtartam: 120 óra+ 20 óra sajátélményű coaching gyakorlat (12 gyakorlatintenzív képzési nap+ 20 óra kihelyezett gyakorlat)
Díja: Őszi csoport: 490.000 Ft
(Life coach program elvégzése után csak: 290.000 Ft)
Az ELTETársadalom- és Szervezetpszichológia Karán végzett 2011. évi felmérés szerint a magyarországi legismertebb 60 coach közül 8 a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportból került ki!
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS, non-profit, valamint face to face coaching-tanácsadási KÖRNYEZETBEN igazolt gyakorlattal bíró, FOLYAMATOSAN SIKERREL teljesítő, referált COACH-TRÉNEREKKEL!
A FAT és a KI Minisztérium által is akkreditált és hivatalosan ajánlott képzés.
Az államilag elismert képzés önálló praxis gyakorlására jogosít az elvégzett alapmodul(ok)tól függően mind a life coaching (személyi és párkapcsolati életvezetési tanácsadás), mind a business coaching (üzleti tanácsadás) mediáció (hivatásos egyezségközvetítő) területén.
Csak a KI Minisztérium által megjelölt képzés teljesítésével válhatnak mediátorrá is (igazságügyi egyezségközvetítővé), ennek birtokában jóval magasabb értékű bármilyen coach képesítés, ezáltal a képzésünk elvégzésével valódi, az országban egyedülálló versenyelőnyhöz jut! A képzési programunk különlegessége, hogy a már bejegyzett mediátorok számára kötelezően előírt továbbképzést is biztosítja (pontértéke 10 kredit).
A COACH és a MEDIÁTOR képzéseinket egész Európában hivatalosan elismerik és elfogadják. Képzésünk az ICF akkreditációhoz előírt alapképzés teljesítését is biztosítja. Az International Association of Coaching and Mediation European Chapter (IACM Eu Ch) Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Az oktatás során coaching-gyakorlási lehetőség.
Saját praxisunkban rögzített eseteinkből video-bemutatót tartunk, amit az órákon közösen megbeszélünk, értelmezünk.
Célcsoportunk: Államigazgatásban foglalkoztatottak, humándiplomások, profitszféra felsővezetői, illetve tanácsadói, non-profit és a civil szervezetek vezetői és tanácsadói, a média területén dolgozók, kommunikációs szakemberek, mentorok és trénerek.
Mindenkinek, akiket érdekel a legkülönbözőbb szerveződésekben (cégek, nagyobb szervezeti egységek) jelentkező konfliktusok, elakadások, szervezetfejlesztési lehetőségek professzionális megoldási módja, a mediáció és a coaching, illetve ezek speciális irányai.
Pedagógusoknak, pszichológusoknak, munkapszichológusoknak, felső- és középvezetőknek, jogászoknak, közgazdászoknak, projektmenedzsereknek, coachoknak, üzleti tanácsadóknak, trénereknek... m indazoknak, akik a munkájuk során hasznosítani kívánják a vitarendezési, életjavítási, szervezeti kultúra fejlesztési eljárásokat és modelleket, valamint azoknak is, akik új szakmát szeretnénk választani, azaz a mediációt és a coachingot, a tréneri és a tanácsadói munkát hivatásszerűen akarják művelni (többek között speciálisan az IRM Közvetítői Névjegyzékébe felvett, illetve ide jelentkezni szándékozó közvetítőknek -akkreditált igazságügyi, gazdasági mediátoroknak is alkalmas továbbképzés: LC1. és a BC2. modulok-).
Célunk olyan szakemberek képzése, akik átlátják az információs társadalom struktúráját és működését, képesek a logikatudomány és a döntésmenedzsment-elmélet elsajátítása révén tanácsot nyújtani és megoldani a felsővezetés szintjén felmerülő problémákat éppúgy, mint az egyéni krízishelyzeteket. Az oktatás során elsajátított tudás alkalmassá teszi a hallgatókat arra, hogy a szerveződések, társadalmi rendszerek minden szintjén hatékonyan avatkozzanak be.
Azoknak javasoljuk az oktatásnak ezt a formáját, akik hatékonyan szeretnék a rájuk bízott személyeket, munkavállalókat, munkacsoportokat segíteni, irányítani, olyan képességek birtokába akarnak jutni, melyek lehetővé teszik számukra a tudatos karriertervezést és a mindennapok menedzselését.
Posztgraduális képzésünket azok számára ajánljuk, akik coachként, trénerként, vagy saját szakmájuk megőrzésével interim menedzserként kívánnak dolgozni, vagy egyszerűen "csak" fontosnak tartják munkájuk minőségének javítását.
Valamint azoknak is, akik jelenleg tanácsadó-szervezetet irányítanak. vagy szeretnének vezetni, illetve tanácsadó kként, trénerekként tevékenykednek vagy ilyen irányú terveket szőnek. Képzésünk azok számára is perspektívákat nyújt, akik szeretnék cégüket, szervezetük sikeresebben működtetni, vagy új karrier lehetőségét keresik, esetleg pályaváltoztatásra készülnek.
A cselekvésközpontú ontológiai coaching egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer. A végzett hallgatók az igazságügyi gazdasági mediáció, és az üzleti coaching területén is bátran vállalhatnak ügyfeleket. A képzésünk mindenben megfelel egyebek mellett a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről szóló 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet előírásainak is, azaz az IRM Közvetítői Névjegyzékére kerüléshez előírt alapképzést is biztosít, ezen túlmenően egy szélesebb szakmai közönségnek szánt, a közvetítői tevékenység során használt technikákat oktató, fejlesztő tanfolyamnak. Továbbképzési pontérték: 10 kredit
Napjainkban nagy jelentőséggel bír az a felismerés, hogy nemcsak a krízisben lévő embertársainknak van szükségük hasznos tanácsokra, hanem azoknak a személyeknek is, akik vezetőként, vállalkozóként a munkahelyükön, vagy a magánéletükben segítséget igényelnek, valamint azoknak is, akik szeretnék jobban kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, sikeresebbek, kreatívabbak, elégedettebbek akarnak lenni az életük különféle területein.
Az itt végzett hallgatók egyaránt képessé válnak arra, hogy
vezetőként
. átfogóbb képet kapjanak szervezetük működéséről, ezen belül a saját tevékenységről és alkalmassá válnak arra, hogy kreatívan szervezzék, irányítsák,
. összehangolják a karrierjüket a magánéletükkel,
. a karriekjüket is innovatív módon alakítsák,
. interim menedzser módjára feladatokat vállaljanak és sikerrel teljesítsék.
tanácsadóként
. bátran vállalkozhatnak mentorok, coachok és trénerek munkájának összefogására, irányítására
. sikerrel teljesíthetnek nagyobb csoportokban tréningek és csoportos coaching megszervezésében és levezetésében
. az információs társadalomban működő szerveződések minden szintjén kompetens módon vegyenek részt az operatív feladatok megoldásában és a stratégiai célok kitűzésében, megvalósításában,
. támogassa az őt megbízó szervezet vezetőjét, vagy vezetőit a képességei kiteljesítésében,
. személyi életvezetési tanácsadóként segítséget nyújtson a hozzá forduló szervezetvezetők, vagy más magánszemélyek számára.
alkalmas a személyi és személyközi kapcsolatokban jelentkező válsághelyzetek kanalizálására, a krízis legyőzését támogató reziliens magatartásmintázatok bemutatására és a viselkedés kialakítására,
képes arra, hogy a válságot előidéző okok köréből kiválassza azokat az problémákat, amelyek megoldása a leghatékonyabban segíti a krízis felszámolását,
nem a személyiség egészét akarja átalakítani, hanem fel tudja mérni a segítséget kérő személy képességeit és erőforrásait és ezekre támaszkodva dolgozza ki a megoldáshoz vezető stratégiákat,
elsajátítja a logika alapvető összefüggéseit, ami lehetővé teszi számára, hogy megfelelő módon tudjon érvelni, meg tudja különböztetni az érvényes következtetéseket az érvénytelenektől,
rendszerszemléletben gondolkodva részt tud venni a különböző típusú stratégiák kialakításában az ötletektől azok megvalósításáig,
képes egyes projektek sikeres végrehajtásának menedzselésére,
alkalmas a szükséges csoportok megszervezésére és irányítására,
segíti az adott szervezet megfelelő működését biztosító tanulási folyamatok egyes fázisait, annak révén, hogy a rábízott munkacsoportokban, alegységekben (akár egyének szintjén) megteremti a tanuláshoz szükséges optimális feltételeket,
olyan részleteiben kidolgozott modellvilágokat (explicit ontológiákat) tud létrehozni, amelyekkel a leghatékonyabban segíti a konkrét problémák rendezését,
a válság felszámolásának érdekében olyan heurisztikákat működtet, amelyekkel képes kiválasztani a lehetséges megoldási alternatívák (víziók) közül azokat, amik az adott helyzetben leghatékonyabban segítik a megoldást. Ezeket a víziókat kvázi mérnöki pontossággal programokká tudja alakítani miközben mindaddig, míg a cochi nem tudja ezeket készségszinten használni, addig a "Life (ontológiai) coach"egy virtuális inkubátort von köré,
képes új normarendszer kialakítására és elfogadtatására azokkal az ipari társadalomban szocializálódottak nevelési elvek, erkölcsi értékrendekkel szemben, melyek nehezen illeszkednek az új generáció életformájához,
szervezetén belül sikeres kommunikátorrá válik,
képes a tanácsadói és döntési helyzetekben hitelesen és meggyőzően fellépni
A résztvevők a képzés során választ kapnak a legfontosabb kérdésekre, hogy mi a coaching, hogyan segít, kit támogat a coach. A képzés nagymértékben gyakorlatorientált. Ez egyrészt segíti a legújabb kutatási eredményeket integráló, Magyarországon egyedülálló, új tantárgyak elsajátítását, másrészt a későbbi vezetői, vagy tanácsadói munka sikerét.
Az ontológiai coaching egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer. A végzett hallgatók -az elvégzett modulok szerint- az igazságügyi mediáció, a life és business coaching, tréneri piac, interim menedzsment területén is bátran vállalhatnak ügyfeleket.
A teljes képzés lényegében 3 egymásra épülő modulból áll (LC1, BC2, MC3 jellel), amelyek külön-külön és párhuzamosan is elvégezhetők, mindegyik önálló képesítést ad.
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) és a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
A k épzésünk mindenben megfelel a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről szóló 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet előírásainak, azaz az IRM Közvetítői Névjegyzékére kerüléshez előírt alapképzést biztosít, ezen túlmenően egy szélesebb szakmai közönségnek szánt, a közvetítői tevékenység során használt technikákat oktató, fejlesztő tanfolyam.
A tanfolyam elvégzése után a hallgatók bátran kezdhetnek egy piacképes praxis elindításába.
Továbbképzési pontérték: 10 kredit
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) , valamint a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
4 részletben való kamatmentes részletfizetés lehetséges (Regisztrációhoz: 100.000 Ft, majd 3 hónapon át havi 130.000 Ft és egyik alkalommal).
LC1., vagy a BC2 modul elvégzése után a tandíj csak 290.000 Ft.
A képzési díj tartalmazza a tananyag költségét (online letölthető beiratkozás után kapott jelszóval), a tankönyv online verzióját (nyomtatva kedvezményes hallgatói ára a Magyar Coachszövetség támogatásával: 2.900 Ft) konzultációs alkalmakat (EGYÉNI MENTORING TÁMOGATÁST) és a vizsgadíjat is.
1 modul, illetve szint 1 félévet jelent (120 óra).
Gyönyörű környezetben, a belváros szívében, a Váci utcában. 1056 Budapest, Nyáry P. u. 4. (Váci utca-Nyári P. u. sarkán, a Szent Mihály templommal szemben)
Kiváló tömegközlekedési lehetőség (Ferenciek terénél)
Esetenként és gyakorlat:
1075 Budapest, Károly krt. 3/a.
Kiváló tömegközlekedési lehetőség (Astoriától 3 percre, a Dohány utca elején, a Zsinagógánál)
A képzésben való részvétel feltétele BA, vagy azzal egyenértékű végzettség (egyetemi, főiskolai diploma).
MC3. modul csak az LC1., vagy a BC2. modul elvégzése után kezdhető meg.
A modulok egyenként elvégezhetők a szakmai vezető egyedi elbírálással kiadható engedélye mellett középfokú végzettség és 5 éves szakmai gyakorlat igazolása esetén is.
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS KÖRNYEZETBEN FOLYAMATOSAN SIKERREL BIZONYÍTOTT COACH-TRÉNEREKKE
Dr. Kollár József phd Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá az IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner , egyetemi tanár (BTK PPKE)
Iskolánk vezetője élt és kutatott a skóciai Eidinbughben.
Bővebb információ róla itt olvasható. Iskolánk történetével itt várjuk Önt.
Dr. Bányai Ferenc phd, akkreditált igazságügyi mediátor, egyetemi tanár (ELTE)
Dr. Tőzsér János phd, egyetemi tanár (ELTE), szakmai tanácsadó, meghívott előadó
Dr. Kollárné Déri Kriszti, Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá a z IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner , Magyar Coachszövetség KA Kuratóriumi elnöke, non-profit master coach
Vámosné Sinkó Klára, MAC Magyar Coachszövetség-IACM, leader IACM European Chapter, multinacionális környezetben dolgozó master coach (ING)
Abaházy Noémi, MAC Magyar Coachszövetség-IACM, interkulturális környezetben dolgozó master coach
Dr. Tiba Zsolt, akkreditált igazságügyi mediátor, mester mediátor, Budapest város 18 évig volt főjegyzője
Szakmai vezetőnkről tájékozódhat bővebben Dr. Kollár József phd. a HR Portálon itt -> és a Wikipédián itt - >
A coaching terminus az edzést, pontosabban az edző által végzett munkát jelöli. A coaching az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára. A sportpszichológiából a 80-as évek elején került be az üzleti világ és a személyközi kapcsolatok hatékonyabbá tételére irányuló módszerek fogalomrendszerébe.
Az információs társadalomban nagy jelentőséggel bír az a felismerés, hogy nemcsak a krízisben lévő embereknek van szükségük tanácsokra, hanem azoknak a személyeknek is, akik szeretnének többet kihozni magukból, sikeresebbek, elégedettebbek kívánnak lenni az élet bármely területén.
Mikor vehető igénybe a coaching?
Ha életvezetési tanácsokra (Life Coaching) van szükségünk, amikor egy adott életszituációban elakadunk, és tovább szeretnénk lépni, amikor inspirációra van szükségünk, amikor problémánk adódik egy helyzettel, egy másik emberrel, vagy ha vezetőként a vezetői munkában "beszélgetőtársra" (Business Coaching) vágyunk.
Olyan, híd szerepet betöltő szakembereket szeretnénk képezni, akik többek között a bölcsésztudományok elsajátítása során megszerzett képességeiket a munkaerőpiac korábban előlük elzárt területein is hasznosítani tudják. A képzés során eltérő hard skillsekkel rendelkező hallgatók megtanulnak egy nyelven beszélni egymással (transzdiszciplinaritás) és ezáltal saját és mások szakterületeire új módon tekinteni. Erre azért van szükség, mert így tudnak lehet hatékony választ adni az információs társadalom kihívásaira azáltal, hogy egyrészt képesek lesznek integrálódni egy nagyobb interdiszciplináris szerveződésbe (átviszik és meghonosítják a különféle diszciplinákra jellemző speciális ismereteket), másrészt megőrzik, sőt megerősítik az eredeti foglalkozásukból származó identitásukat.
Valamennyi szakember akkor válhat sokszínűvé és valóban eredményessé, ha felismeri, hogy a különféle tudományágakból származó tudást eredeti módon kell kombinálni és erre képessé is válik a szakirányú továbbképzés elvégzése után.
MÓDSZERTANI ÖSSZEFOGLALÁS
Miért nem működnek hatékonyan más coaching-technikák (pl. a megoldásközpontú coaching)?
A következő kvázi-definíció (mely bevett coaching-meghatározásnak tekinthető) a magyarországi coach-cégek honlapján olvasható:
"A coaching nem a problémával foglalkozik. Kérdései a jövőre és kizárólag a megoldásra vonatkoznak. >>Mi az, amit el akar érni?<< >>Hogyan akarja másként (jobban) tenni a jövőben?<<"
A megfogalmazott cél tehát az, hogy a problémák öncélú boncolgatása helyett a felek a megoldásokra koncentráljanak. Sajnos a choachi (tanácsadást kérő személy, vagy szervezet) éppen azt nem tudja, hogy milyen lenne számára az a kívánatos jövő, amelyet részleteiben is képes bemutatni, elemenként megtervezni, hiszen a válságkezelés során rendelkezésre álló képességei, illetve fogalmi apparátusa nem teszi lehetővé, hogy létrehívja a kívánatos jövőt.
Ha erre egyébként képes volna, nem venne igénybe coachot.
A radikális fogalmi újítások szisztematikus előrejelezhetetlenségének törvényéből adódóan ez a vállalkozás annál kivihetetlenebb, minél nagyobb változásra lenne szükség.
Miért működik az általunk kifejlesztett ún. cselekvésközpontú Ontológia coaching?
Bár elfogadjuk a megoldásközpontú coaching előfeltevését, mely szerint a problémaszintről a megoldás szintjére kell emelkedni, viszont a kívánatos jövő kialakítást nem bízzuk a véletlenre. Módszerünk alapján a coach és a coachi hasonlóan működik, mint egy heurisztikákat felfedező program, melynek egyik beépített metaheurisztikája folyamatosan analizálja, hogy mely heurisztikák vezetnek (a kívánt jövőt leíró) eredményes fogalomalkotáshoz, és melyek nem. Utóbbiakat közösen átalakítjuk, előbbieket továbbfejlesztjük.
A heurisztikák révén olyan mikrovilágokat hozunk létre, melyek világos inputtal és outputtal bírnak, és jól átlátható, valamint uralható ún. "gyenge ontológiával" rendelkeznek. A gyenge ontológia lehetővé teszi, hogy megszabadítsuk a coachit a viselkedését (önmaga számára láthatatlanul) programozó fogalmaktól és fogalmi metaforáktól (pl. különféle bűntudat-generátoroktól és önvédelmi mechanizmusoktól). A coaching során - egyebek mellett új fogalmi metaforák bevezetése, valamint NLP-technikák révén - közösen létrehozott ontológiák olyan modellként szolgálnak, melyek lehetővé teszik a kívánt jövőbeli világok felépítését, belakását és kreatív továbbfejlesztését.
Cél, hogy a coachit olyan ún. holonikus rendszerré alakítsuk, amely két alaptulajdonsággal jellemezhető: az önállóságra való törekvéssel és az együttműködésre való hajlandósággal. Ha az önálló feladatmegoldás során kooperálnia kell, akkor kreatív módon képes rá, miközben továbbra is autonóm döntéshozatalra alkalmas személy marad.
Módszerünk arra (a korunk kognitív tudományából származó, más coaching technikák által nem kellően respektált) felismerésre épül, amit összefoglalóan a "megtestesült elme" (embodied mind) névvel illetnek. Az elme megtestesüléséről szóló elméletekben az a közös elem, hogy ember és világ, illetve test és elme elválaszthatatlan egységet alkotnak. Ennek az a következménye, hogy az elme és a külvilág közötti határ elmosódik, az elmék túlfolynak az agyakon (extended mind), vagyis az ember nem modellezhető a neki otthont adó világ nélkül. Ezért szánunk fontos szerepet az a jövőkép kialakításakor az ontológiák létrehozásának.
Az általunk kifejlesztett Massachusetts-módszer különféle módszereket és technikákat (pl. mediáció, mentalizációs technikák, reziliencia gyakorlata, fortsighting) integrál.
"A képzésük programját áttanulmányoztam, hasznosságáról és tartalmi relevanciájáról meg vagyok győződve."
Dr. Hoffmann Orsolya Kodolányi János Főiskola intézetigazgató, főiskolai tanár
"A szakmai minősítéseik is kiválóak. Feltételezésem szerint az intézményben folyó oktatás nemkülönben... biztosíthatom arról, hogy nyomon követem eredményeiket, és fejlődésüket, mert minden tekintetben értéknek tartom azt, amit alkotnak."
Többszörösen akkreditált, ICF (International Coach Federation) kompetenciákra előírt, államilag elismert képzési program. Két képesítés egyben csak nálunk!
Időtartam: 120 óra+ 20 óra sajátélményű coaching gyakorlat (12 gyakorlatintenzív képzési nap+ 20 óra kihelyezett gyakorlat) Személyi mentorral már távoktatásban is ajánljuk!
Díja: Őszi csoport: 490.000 Ft
(Life, vagy a business coach program elvégzése után csak: 290.000 Ft)
Az ELTETársadalom- és Szervezetpszichológia Karán végzett 2011. évi felmérés szerint a magyarországi legismertebb 60 coach közül 8 a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportból került ki!
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS, non-profit, valamint face to face coaching-tanácsadási KÖRNYEZETBEN igazolt gyakorlattal bíró, FOLYAMATOSAN SIKERREL teljesítő, referált COACH-TRÉNEREKKEL!
A FAT által is akkreditált képzés.
Az államilag elismert képzés önálló praxis gyakorlására jogosít az interim menedzsment területen.
A COACH és a MEDIÁTOR képzéseinkhez hasonlóképpen az INTERIM MENEDZSER képzésünket is egész Európában hivatalosan elismerik és elfogadják. Képzésünk az ICF akkreditációhoz előírt alapképzés teljesítését is biztosítja. Az International Association of Coaching and Mediation European Chapter (IACM Eu Ch) Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Az oktatás során kihelyezett gyakorlási lehetőség.
Saját praxisunkban rögzített eseteinkből video-bemutatót tartunk, amit az órákon közösen megbeszélünk, értelmezünk.
Célcsoportunk: Államigazgatásban foglalkoztatottak, profitszféra felsővezetői, illetve vezető tanácsadói, non-profit és a civil szervezetek vezetői és tanácsadói, a média területén dolgozók, kommunikációs szakemberek.
Mindenkinek, akiket érdekel a legkülönbözőbb szerveződésekben (cégek, nagyobb szervezeti egységek) jelentkező konfliktusok, elakadások, szervezetfejlesztési lehetőségek professzionális megoldási módja, a design-alapú üzleti tervezés és vezetés, design-alapú menedzserlét, illetve ezek speciális irányai, így az interim menedzsement különleges kihívásai.
Felső- és középvezetőknek, mindazoknak, akik a munkájuk során hasznosítani kívánják a vitarendezési, életjavítási, szervezeti kultúra fejlesztési eljárásokat és modelleket, pontosan azoknak, akik a meglévő és professzionális szinten művelt szakmájukat szeretnénk interim menedzserként folytatni.
Célunk olyan szakemberek képzése, akik átlátják az információs társadalom struktúráját és működését, képesek a logikatudomány és a döntésmenedzsment-elmélet elsajátítása révén tanácsot nyújtani és megoldani a felsővezetés szintjén felmerülő problémákat éppúgy, mint az egyéni krízishelyzeteket kezelni. Az oktatás során elsajátított tudás alkalmassá teszi a hallgatókat arra, hogy a szerveződések, társadalmi rendszerek minden szintjén hatékonyan avatkozzanak be.
Azoknak javasoljuk az oktatásnak ezt a formáját, akik hatékonyan szeretnék a rájuk bízott személyeket, munkavállalókat, munkacsoportokat segíteni, irányítani, olyan képességek birtokába akarnak jutni, melyek lehetővé teszik számukra a tudatos karriertervezést és a mindennapok menedzselését.
Posztgraduális képzésünket azok számára ajánljuk, akik interim menedzserként kívánnak dolgozni, vagy egyszerűen "csak" fontosnak tartják munkájuk minőségének javítását. Valamint azoknak is, akik jelenleg szervezetet irányítanak és a későbbiekben is szeretnének vezető szerepben tevékenykedni. Képzésünk azok számára is perspektívákat nyújt, akik szeretnék cégüket, szervezetük sikeresebben működtetni, vagy új karrier lehetőségét keresik, esetleg pályaváltoztatásra készülnek.
A cselekvésközpontú ontológiai coaching és erre épülő interim gondolkodás egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer.
Napjainkban nagy jelentőséggel bír az a felismerés, hogy nemcsak főállású munkavállalóként lehetünk sikeres vezetők. Az interim létforma Európában már elfogadottnak és elterjedtnek számít. Jó megoldásnak tekinthető azok számára, akik magas szakmai teljesítményt tudnak a hátuk mögött, akik szeretnék a professzionális képességeiket, tudásukat más szervezeteknél is megmutatni és folyamatosan alkalmazni. Azok számára rendkívül előnyös az interim létforma, akik magas önreflexiós képességgel rendelkeznek és nyomon követik szakmájuk eredményeit, átlagon felül terhelhetők, rugalmasak, kedvelik és keresik a kihívásokat.
Az itt végzett hallgatók egyaránt képessé válnak arra, hogy
vezetőként
. átfogóbb képet kapjanak a megbízó szervezetük működéséről, ezen belül a saját tevékenységükről
. összehangolják a karrierjüket a magánéletükkel,
, elfogadják és jól hasznosítsák az interim menedzserlét kihívásait, ezzel
. a karriekjüket is innovatív módon alakítsák
. az információs társadalomban működő szerveződések minden szintjén kompetens módon vegyenek részt elsősorban az operatív feladatok megoldásában, szükség esetén a stratégiai célok kitűzésében, megvalósításában.
A képzett interim menedzser:
alkalmas a személyi és személyközi kapcsolatokban jelentkező válsághelyzetek kanalizálására, a krízis legyőzését támogató reziliens magatartásmintázatok bemutatására és a viselkedés kialakítására,
képes arra, hogy a válságot előidéző okok köréből kiválassza azokat az problémákat, amelyek megoldása a leghatékonyabban segíti a krízis felszámolását,
nem a személyiség egészét akarja átalakítani, hanem fel tudja mérni a segítséget kérő személy képességeit és erőforrásait és ezekre támaszkodva dolgozza ki a megoldáshoz vezető stratégiákat,
elsajátítja a logika alapvető összefüggéseit, ami lehetővé teszi számára, hogy megfelelő módon tudjon érvelni, meg tudja különböztetni az érvényes következtetéseket az érvénytelenektől,
rendszerszemléletben gondolkodva részt tud venni a különböző típusú stratégiák kialakításában az ötletektől azok megvalósításáig,
képes egyes projektek sikeres végrehajtásának menedzselésére,
alkalmas a szükséges csoportok megszervezésére és irányítására,
segíti az adott szervezet megfelelő működését biztosító tanulási folyamatok egyes fázisait, annak révén, hogy a rábízott munkacsoportokban, alegységekben (akár egyének szintjén) megteremti a tanuláshoz szükséges optimális feltételeket,
olyan részleteiben kidolgozott modellvilágokat (explicit ontológiákat) tud létrehozni, amelyekkel a leghatékonyabban segíti a konkrét problémák rendezését,
a válság felszámolásának érdekében olyan heurisztikákat működtet, amelyekkel képes kiválasztani a lehetséges megoldási alternatívák (víziók) közül azokat, amik az adott helyzetben leghatékonyabban segítik a megoldást. Ezeket a víziókat kvázi mérnöki pontossággal programokká tudja alakítani miközben mindaddig, míg a cochi nem tudja ezeket készségszinten használni, addig a "Life (ontológiai) coach"egy virtuális inkubátort von köré,
képes új normarendszer kialakítására és elfogadtatására azokkal az ipari társadalomban szocializálódottak nevelési elvek, erkölcsi értékrendekkel szemben, melyek nehezen illeszkednek az új generáció életformájához,
szervezetén belül sikeres kommunikátorrá válik,
képes a tanácsadói és döntési helyzetekben hitelesen és meggyőzően fellépni
A résztvevők a képzés során választ kapnak a legfontosabb kérdésekre, hogy mit jelent az interim létforma, hogyan tevékenykedik a képzett interim menedzser. A képzés nagymértékben gyakorlatorientált. Ez egyrészt segíti a legújabb kutatási eredményeket integráló, Magyarországon egyedülálló, új tantárgyak elsajátítását, másrészt a későbbi vezetői, vagy tanácsadói munka sikerét.
Az ontológiai coaching-alapú interim szemlélet és gondolkodás egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer.
Önálló szakmát adunk: Interim menedzser(és az akkreditált igazságügyi mediátori cím is megszerezhető).
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) és a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Igazságügyi mediátor cím is megszerezhető: a végzet hallgatók akkreditált igazságügyi mediátor cím megszerzésére is jogosultak a megadott képzettség mellett, mert az IRM hivatalos képzési programnak fogadta el.
A képzésünk mindenben megfelel a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről szóló 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet előírásainak, azaz az IRM Közvetítői Névjegyzékére kerüléshez előírt alapképzést biztosít, ezen túlmenően egy szélesebb szakmai közönségnek szánt, a közvetítői tevékenység során használt technikákat oktató, fejlesztő tanfolyam.
A tanfolyam elvégzése után a hallgatók bejegyezhetik magukat hivatásos egyezségközvetítőnek is és bátran kezdhetnek egy piacképes magánpraxis elindításába.
Továbbképzési pontérték: 10 kredit
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) , valamint a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
4 részletben való kamatmentes részletfizetés lehetséges (Regisztrációhoz: 100.000 Ft, majd 3 hónapon át havi 130.000 Ft.
A képzési díj tartalmazza a tananyag költségét (online letölthető beiratkozás után kapott jelszóval), a tankönyv online verzióját (nyomtatva kedvezményes hallgatói ára a Magyar Coachszövetség támogatásával: 2.900 Ft) konzultációs alkalmakat (EGYÉNI MENTORING TÁMOGATÁST) és a vizsgadíjat is.
1 modul, illetve szint 1 félévet jelent (120 óra).
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS KÖRNYEZETBEN FOLYAMATOSAN SIKERREL BIZONYÍTOTT COACH-TRÉNEREKKE
Dr. Kollár József phd Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá az IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner, egyetemi tanár (BTK PPKE)
Dr. Bányai Ferenc phd, akkreditált igazságügyi mediátor, egyetemi tanár (ELTE)
Dr. Tőzsér János phd, egyetemi tanár (ELTE), szakmai tanácsadó, meghívott előadó
Dr. Kollárné Déri Kriszti, Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá a z IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner , Magyar Coachszövetség KA Kuratóriumi elnöke, non-profit master coach
Vámosné Sinkó Klára, MAC Magyar Coachszövetség-IACM, leader IACM European Chapter, multinacionális környezetben dolgozó master coach (ING)
Abaházy Noémi, MAC Magyar Coachszövetség-IACM, interkulturális környezetben dolgozó master coach
és további meghívott coach-trénerek (pszichológus, szociológus alapképesítéssel)
Szakmai vezetőnkről tájékozódhat bővebben Dr. Kollár József phd. a HR Portálon itt -> és a Wikipédián itt - >
operatív menedzser, aki képes a mindennapi irányításra amellett, hogy
tanácsadó menedzserként (menedzser mint coach) is helytáll, hiszen kiváló helyzetelemző képességével és megbízható jövőszcenárió-készítő módszertanával új lehetőségeket tud felfedezni, amit
változás-menedzserként végigkísér és megvalósít.
Az interim menedzsment tevékenység mint szolgáltatás főbb jellemzői
a megbízó szervezettől független, kívülről érkező, jól felkészült, széleskörű management, leadership és iparági tapasztalattal rendelkező szakember, integratív személyiség határozott időre vonatkozó alkalmazását jelenti
az interim menedzser tevékenysége elsősorban a Megbízó által megjelölt probléma megoldására irányul, amelyben szabad kezet élvez az adott feladat megoldásának módszerét tekintve
teljeskörű felelősség terheli, amihez megfelelő hatáskör is társul a megbízó szervezet feladat- és felelősség-hierarchiájában
munkatársait, munkacsoportokat közvetlenül irányít.
A profi interim menedzser
tudatosan választja ezt a munkát, elhivatottságot érez e speciális életforma iránt, ennek megfelelően építi a karrierjét
kiegyensúlyozott, jól tűri a stresszt és a bizonytalanságot, a feladatát kompromisszumok nélküli képes eredményesen ellátni
határozott időre, határozott feladatra vállalkozó felsővezető, aki nem törekszik arra, hogy állandó munkaszerződést kapjon a Megbízójától. A munka teljesítése után távozik a vállalattól és felkészül a következő feladatra
jellemzően 40 év feletti, színes egyéniség, aki élete során már több munkahelyen szerzett tapasztalatot és az ipar, a szolgáltatások, illetve a kereskedelem különböző ágazataiban jó eredménnyel dolgozott
olyan professzionális szakember, aki a Megbízó által megjelölt szervezeti környezetben nagy tapasztalattal rendelkezik, már bizonyította képességét legalább egy, a Megbízóéhoz hasonló problémaszituációban.
Leggyakoribb okok, amikor a Megbízó interim menedzsert választ
HIÁNY (GAP) - MENEDZSMENT
hirtelen felmondás / távozás okozta hiány pótlása,
elhúzódó keresés/kiválasztás miatti hiánypótlás,
betegség miatt felmerülő hiány pótlása, GYES-en lévő menedzser átmeneti pótlása.
"A képzésük programját áttanulmányoztam, hasznosságáról és tartalmi relevanciájáról meg vagyok győződve."
Dr. Hoffmann Orsolya Kodolányi János Főiskola intézetigazgató, főiskolai tanár
"A szakmai minősítéseik is kiválóak. Feltételezésem szerint az intézményben folyó oktatás nemkülönben... biztosíthatom arról, hogy nyomon követem eredményeiket, és fejlődésüket, mert minden tekintetben értéknek tartom azt, amit alkotnak."
Az ELTETársadalom- és Szervezetpszichológia Karán végzett 2011. évi felmérés szerint a magyarországi legismertebb 60 mediátor- coach közül 8 a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportból került ki!
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS, non-profit, valamint face to face coaching-tanácsadási KÖRNYEZETBEN igazolt gyakorlattal bíró, FOLYAMATOSAN SIKERREL teljesítő, referált COACH-TRÉNEREKKEL tanítunk!
A FAT és a KI Minisztérium által is akkreditált és hivatalosan ajánlott képzés.
Az államilag elismert képzés önálló praxis gyakorlására jogosít a mediáció (hivatásos egyezségközvetítő) területén.
A képzési programunk különlegessége, hogy a már bejegyzett mediátorok számára kötelezően előírt továbbképzést is biztosítja (pontértéke 10 kredit).
A COACH és a MEDIÁTOR képzéseinket egész Európában hivatalosan elismerik és elfogadják. Képzésünk az ICF akkreditációhoz előírt alapképzés teljesítését is biztosítja. Az International Association of Coaching and Mediation European Chapter (IACM Eu Ch) Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Az oktatás során mediációs gyakorlási lehetőség.
Saját praxisunkban rögzített eseteinkből video-bemutatót tartunk, amit az órákon közösen megbeszélünk, értelmezünk.
Célcsoportunk: Államigazgatásban foglalkoztatottak, humándiplomások, profitszféra felsővezetői, illetve tanácsadói, non-profit és a civil szervezetek vezetői és tanácsadói, a média területén dolgozók, kommunikációs szakemberek.
Mindenkinek, akiket érdekel a legkülönbözőbb szerveződésekben (cégek, nagyobb szervezeti egységek) jelentkező konfliktusok, elakadások, szervezetfejlesztési lehetőségek professzionális megoldási módja, a mediáció és a coaching, illetve ezek speciális irányai.
Pedagógusoknak, pszichológusoknak, munkapszichológusoknak, felső- és középvezetőknek, jogászoknak, közgazdászoknak, projektmenedzsereknek, coachoknak, üzleti tanácsadóknak, trénereknek... mindazoknak, akik a munkájuk során hasznosítani kívánják a vitarendezési, életjavítási, szervezeti kultúra fejlesztési eljárásokat és modelleket, valamint azoknak is, akik új szakmát szeretnénk választani, azaz a mediációt és a coachingot, a tréneri és a tanácsadói munkát hivatásszerűen akarják művelni (többek között speciálisan az IRM Közvetítői Névjegyzékébe felvett, illetve ide jelentkezni szándékozó közvetítőknek -akkreditált igazságügyi, gazdasági mediátoroknak is alkalmas továbbképzés-).
Célunk olyan szakemberek képzése, akik átlátják az információs társadalom struktúráját és működését, képesek a logikatudomány és a döntésmenedzsment-elmélet elsajátítása révén tanácsot nyújtani és megoldani a felsővezetés szintjén felmerülő problémákat éppúgy, mint az egyéni krízishelyzeteket. Az oktatás során elsajátított tudás alkalmassá teszi a hallgatókat arra, hogy a szerveződések, társadalmi rendszerek minden szintjén hatékonyan avatkozzanak be a konfliktusok megoldásába.
Azoknak javasoljuk az oktatásnak ezt a formáját, akik hatékonyan szeretnék a rájuk bízott személyek, munkavállalók, munkacsoportokt vitás helyzeteinek megoldásait segíteni, irányítani, olyan képességek birtokába akarnak jutni, melyek lehetővé teszik számukra a tudatos kommunikációt és a krízishelyzetek mindennapi sikeres menedzselését.
Posztgraduális képzésünket azok számára ajánljuk, akik mediátorként kívánnak dolgozni, vagy egyszerűen "csak" fontosnak tartják munkájuk minőségének javítását. Valamint azoknak is, akik jelenleg tanácsadó-szervezetet irányítanak. vagy szeretnének vezetni, illetve tanácsadókként tevékenykednek vagy ilyen irányú terveket szőnek. Képzésünk azok számára is perspektívákat nyújt, akik szeretnék cégüket, szervezetük sikeresebben működtetni, vagy új karrier lehetőségét keresik, esetleg pályaváltoztatásra készülnek.
A cselekvésközpontú ontológiai mediáció egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer.
A végzett hallgatók az alapvégzettségüktől, megszerzett tudásuktól, kompeteciáiktól és az elvégzett szakiránytól függően az élet számos területén is bátran vállalhatnak ügyfeleket: gazdasági mediáció, munkahelyi (szervezeti és szervezetközi konfliktuskezelés), párkapcsolati, válási mediáció, iskolai mediáció, kamasz-szülő mediáció, családi mediáció.
A képzésünk mindenben megfelel egyebek mellett a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről szóló 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet előírásainak is, azaz az IRM Közvetítői Névjegyzékére kerüléshez előírt alapképzést is biztosít, ezen túlmenően egy szélesebb szakmai közönségnek szánt, a közvetítői tevékenység során használt technikákat oktató, fejlesztő tanfolyamnak. Továbbképzési pontérték: 10 kredit
Napjainkban nagy jelentőséggel bír az a felismerés, hogy nemcsak a krízisben lévő embertársainknak van szükségük hasznos tanácsokra, hanem azoknak a személyeknek is, akik vezetőként, vállalkozóként a munkahelyükön, vagy a magánéletükben segítséget igényelnek, valamint azoknak is, akik szeretnék jobban kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, sikeresebbek, kreatívabbak, elégedettebbek akarnak lenni az életük különféle területein, amikor krízisekkel, konfliktusokkal kerülnek szembe.
Az itt végzett hallgatók egyaránt képessé válnak arra, hogy
- az információs társadalomban működő szerveződések minden szintjén kompetens módon vegyen részt a konfliktusok megoldásában,
- támogassa az őt megbízó szervezet vezetőjét, vagy vezetőit a konfliktus-kezelési képességei kiteljesítésében,
- segítséget nyújtson a hozzá forduló szervezetvezetők, vagy más magánszemélyek számára.
Mediátorként:
alkalmas a személyi és személyközi kapcsolatokban jelentkező válsághelyzetek kanalizálására, a krízis legyőzését támogató reziliens magatartásmintázatok bemutatására és a viselkedés kialakítására,
képes arra, hogy a válságot előidéző okok köréből kiválassza azokat az problémákat, amelyek megoldása a leghatékonyabban segíti a krízis felszámolását,
nem a személyiség egészét akarja átalakítani, hanem fel tudja mérni a segítséget kérő személy képességeit és erőforrásait és ezekre támaszkodva dolgozza ki a megoldáshoz vezető stratégiákat,
elsajátítja a logika alapvető összefüggéseit, ami lehetővé teszi számára, hogy megfelelő módon tudjon érvelni, meg tudja különböztetni az érvényes következtetéseket az érvénytelenektől,
rendszerszemléletben gondolkodva részt tud venni a különböző típusú konfliktus-kezelési stratégiák kialakításában az ötletektől azok megvalósításáig,
képes egyes vitarendezési projektek sikeres végrehajtásának menedzselésére,
alkalmas a kríziskezelés érdekében szükséges csoportok megszervezésére és irányítására,
segíti az adott szervezet megfelelő működését biztosító tanulási folyamatok egyes fázisait, annak révén, hogy a rábízott munkacsoportokban, alegységekben (akár egyének szintjén) megteremti a tanuláshoz szükséges optimális feltételeket,
olyan részleteiben kidolgozott modellvilágokat (explicit ontológiákat) tud létrehozni, amelyekkel a leghatékonyabban segíti a konkrét problémák rendezését,
a válság felszámolásának érdekében olyan heurisztikákat működtet, amelyekkel képes kiválasztani a lehetséges megoldási alternatívák (víziók) közül azokat, amik az adott helyzetben leghatékonyabban segítik a megoldást. Ezeket a víziókat kvázi mérnöki pontossággal programokká tudja alakítani miközben mindaddig, míg a cochi nem tudja ezeket készségszinten használni, addig a "Life (ontológiai) coach"egy virtuális inkubátort von köré,
képes új normarendszer kialakítására és elfogadtatására azokkal az ipari társadalomban szocializálódottak nevelési elvek, erkölcsi értékrendekkel szemben, melyek nehezen illeszkednek az új generáció életformájához,
szervezetén belül sikeres kommunikátorrá válik,
képes a tanácsadói és döntési helyzetekben hitelesen és meggyőzően fellépni
A résztvevők a képzés során választ kapnak a legfontosabb kérdésekre, hogy mi a mediáció, hogyan segít, kit támogat a mediátor. A képzés nagymértékben gyakorlatorientált. Ez egyrészt segíti a legújabb kutatási eredményeket integráló, Magyarországon egyedülálló, új tantárgyak elsajátítását, másrészt a későbbi vezetői, vagy tanácsadói munka sikerét.
Az ontológiai alapú mediáció egy új, de többszörösen kipróbált, nagyon hatékony módszer. A végzett hallgatók a választott szakirányuktól és alapképzettségüktől függöen az igazságügyi mediáció, a gazdasági mediáció, párkapcsolati, válási mediáció, iskolai mediáció, kamasz-szülő mediáció területén is bátran vállalhatnak ügyfeleket.
Önálló szakmát adunk: Mediátor (szakirány-megjelöléssel).
A képzés folytatható a coach kurzus keretében, mely lényegében 3 egymásra épülő modulból áll (LC1, BC2, MC3 jellel), amelyek külön-külön és párhuzamosan is elvégezhetők, mindegyik további önálló képesítést ad.
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) és a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Igazságügyi mediátor cím is megszerezhető: a végzet hallgatók akkreditált igazságügyi mediátor cím megszerzésére is jogosultak a moduloknál megadott tudás és kompetenciák elsajátítása esetén, mert az IRM hivatalos képzési programnak fogadta el.
A képzésünk mindenben megfelel a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről szóló 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet előírásainak, azaz az IRM Közvetítői Névjegyzékére kerüléshez előírt alapképzést biztosít, ezen túlmenően egy szélesebb szakmai közönségnek szánt, a közvetítői tevékenység során használt technikákat oktató, fejlesztő tanfolyam.
A tanfolyam elvégzése után a hallgatók bejegyezhetik magukat hivatásos egyezségközvetítőnek is és bátran kezdhetnek egy piacképes magánpraxis elindításába.
Továbbképzési pontérték: 10 kredit
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) , valamint a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Akik máshol végezték a 60 órás alapképzést, azok is bátran bekapcsolódhatnak a 100% gyakorlati mester modulba is.
Aki elvégezte a 60 órás alapképzést, a mester modullal közvetlenül folytathatja.
Azokat is szívesen látjuk, akik a mediátorok kötelező továbbképzését kívánják teljesíteni.
"A1. MODUL/SZINT" (60 óra)
MEDIÁTOR (igazságügyi mediátor)
gazdasági / párkapcsolati-válási / iskolai szakirányokban
Nyári szuperintenzív: 1 hét augusztus 6-11. , vagy Őszi csoport: 2012. szeptember 29 -től
(tanítás 10-18 óráig)
"M2. MODUL/SZINT" (60 óra)
MESTER MEDIÁTOR (A1. modul után folytatható ez a képzési forma, vagy máshol teljesített 60 órás alapképzés felmutatásával is lehetőség nyílik a bekapcsolódásra) 100% gyakorlati kurzus!
6 mediációs tématerületet dolgozunk fel a magánélettől a gazdasági mediációs szituációkig (program itt található)
Nyári szuperintenzív: (mediátor modul) augusztus 6-11 és (mester modul) szeptember 3-8., vagy Őszi csoport: 2012. szeptember 29 -től
(tanítás 10-18 óráig)
Továbbtanulási lehetőség: LC1 és BC2 szinteken (Life vagy business coaching)
Aki csak 1-1 témakört szeretne gyakorolni az alap 60 órás mediátor képzés után:: 20.000 Ft+áfa/a kiválasztott témakör (10 órás intenzív gyakorlat)
Szintenként, azaz modulonként 2-2 részletben való kamatmentes részletfizetés lehetséges (Regisztrációhoz: 50.000 Ft)
A képzési díj tartalmazza a tananyag költségét (online letölthető beiratkozás után kapott jelszóval), a tankönyv online verzióját (nyomtatva kedvezményes hallgatói ára a Magyar Coachszövetség támogatásával: 2.900 Ft) konzultációs alkalmakat (EGYÉNI MENTORING TÁMOGATÁST) és a vizsgadíjat is.
1 modul, illetve szint 60 órát jelent (2 szint= 120 óra).
Amennyiben folytatja atanulmányait a coach képzés valamelyikében, 100.000 Ft tandíjkedvezményt biztosítunk.
A képzésben való részvétel feltétele BA, vagy azzal egyenértékű végzettség (egyetemi, főiskolai diploma).
A modulok egyenként elvégezhetők a szakmai vezető egyedi elbírálással kiadható engedélye mellett középfokú végzettség és 5 éves szakmai gyakorlat igazolása esetén is.
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS KÖRNYEZETBEN FOLYAMATOSAN SIKERREL BIZONYÍTOTT COACH-TRÉNEREKKE
Dr. Kollár József phd Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá az IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner , egyetemi tanár (BTK PPKE)
Dr. Bányai Ferenc phd, akkreditált igazságügyi mediátor, egyetemi tanár (ELTE)
Dr. Tiba Zsolt, akkreditált igazságügyi mediátor, mester mediátor, Budapest város 18 évig volt főjegyzője
Dr. Tőzsér János phd, egyetemi tanár (ELTE), szakmai tanácsadó, meghívott előadó
Dr. Kollárné Déri Kriszti, Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá a z IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner , Magyar Coachszövetség KA Kuratóriumi elnöke, non-profit master coach.
Szakmai vezetőnkről tájékozódhat bővebben Dr. Kollár József phd. a HR Portálon itt -> és a Wikipédián itt - >
III. nap: Indul a válságkezelés, feltárjuk a krízisben lévők világát, hogy kiválaszthassuk a legmegfelelőbb módszert a megoldásához
Metaforák
. Metaforák használata az ontológiai alapú mediációban
. Bullshit szerepe a válsághelyzetben
. Mediáció lépései II. (kérdezés művészete)
. Mediációs gyakorlatok kamerával, közös értékelés II.
"Hallgass és mediálj (Ki megy a hétvégén Londonba? gyakorlat), Mediációs esetek közös feldolgozása a tanult eszközök alkalmazásával, negatív teológia, múzeum-modszer, Panda-stratégia
IV. nap: Kivezetés a válságból: válságkezelő stratégiák és jövőképek
Jövőképek, szcenáriók készítése
. Szemetesláda-modell
. Statikus, dinamikus idő problémája
. Jövőképek, szcenáriók készítése
. Holonikus szisztémák mint az ontológiai mediácó rendszerszemléleti alapmodellje
Idő két megjelenítése csoportgyakorlat
. Mediációs gyakorlatok kamerával, közös értékelés III.
"Bomba és menedék" gyakorlat, építőkockás gyakorlat, páros mediációs gyakorlat
V. nap: Hogyan uralja a mediátor a helyzetet?
Grice-maximák
. Grice-maximák megtartása és kreatív megsértése
. Fogolydilemma
. Laterális gondolkodás szerepe
. Erőszakmentes kommunikáció
. Mediációs gyakorlatok kamerával, közös értékelése
"Kit vinnék a bunkerbe?" Érvelés és vitakultúra gyakorlat, páros mediációs gyakorlatok
VI. nap: Gyakorlatok
Közös gyakorlatok
. Mediációs gyakorlatok kamerával, közös értékelés
Páros mediációs gyakorlatok
. Mediációs gyakorlatok kamerával, közös értékelés
Mediátorok független egyezségközvetítők. Feladatuk az alapképzettségüktől, megszerzett kompetenciáiktól és a képzési szakiránytól, valamint gyakorlatuktől függően különböző szakmai területeken való kríziskezelés, permegelőzés, peren kívüli egyezségkötés elősegítése.
A konfliktuskezelés kiterjedhet párkapcsolati-válási, iskolai, szülő-kamasz, családi, munkahelyi (szervezeti, szervezetközi) és gazdasági területekre.
Fontos tudni, hogy a mediátori feladatkör alapvetően nem jogi képesítést és tudást igényel, ezért nyitott a lehetőség más felsőfokú végzettségű személyek számára is.
Miután a mediátorok számára a korábbiakkal ellentétben 2010-től kötelező az oktatás, egyre több jól képzett, megbízható szakmai tudással rendelkező mediátorra számíthatunk a későbbiekben. Az oktatás és a mediációs törvény, valamint az ehhez kapcsolódó jogszabályok világos, jól szabályozott szakmai környezetet biztosítanak. Mindez jelentős mértékben támogatja a mediáció ügyét és kifejezetten nagy biztonságot jelent a megbízók (szervezetek és magánszemélyek) számára.
Az úgynevezett ontológia-alapú mediáció során először feltárjuk a hozzánk fordulok elbeszélései alapján a történeteik mögött meghúzódó - a békés megegyezés gátjaként működő - automatizmusokat, majd pedig olyan közös világokat hozunk létre, amelyek megalkotásáért a teremtők, vagyis a kliensek a felelősek.
Nem az általuk elmondott történetek igazságtartalma érdekel bennünket, hanem a konfliktushelyzetet előidéző és fenntartó rejtett fogalmi struktúrák, azaz ontológiák. Ezek a vélt vagy valódi sérelmeket felnagyító világok a felek szembenállásából nyerik legitimitásukat. Kreatív lerombolásuk során a hozzánk fordulók megtapasztalják, nem szükségszerű, hogy a konfliktusok alapjai fennmaradjanak.
Az egymással szemben álló személyek a mediáció során az átláthatatlan (ú.n. erős ontológiára épülő) konfliktusterekből olyan átlátható (gyenge ontológián alapuló) megoldási tereket (programokat, belakásra váró új életstratégiákat) hoznak létre, melyekben a problémák jól megragadhatókká és kezelhetőkké válnak. A közösen felépített, új életek már nem támogatják a bosszú, a sértettség, a kétségbeesés, a moralizálás, a vádaskodás, a düh stb. beszédmódját és cselekvésrendszerét.
A mediáció során a konfliktusgeneráló ontológiákat tehát leromboljuk, és olyan - a jövőbeli együttműködéseknek teret adó -, narratívák alapjául szolgáló világokat építünk (ez az ú.n. kreatív destrukció), amelyek beépített heurisztikáik (ökölszabályok) révén meghatározzák és hosszútávon is biztosítják a békés megegyezést, valamint a tartós együttműködést.
A tanfolyam elvégzése után a hallgatók bejegyezhetik magukat hivatásos egyezségközvetítőnek és bátran kezdhetnek egy piacképes magánpraxis elindításába.
"A képzésük programját áttanulmányoztam, hasznosságáról és tartalmi relevanciájáról meg vagyok győződve."
Dr. Hoffmann Orsolya Kodolányi János Főiskola intézetigazgató, főiskolai tanár
"A szakmai minősítéseik is kiválóak. Feltételezésem szerint az intézményben folyó oktatás nemkülönben... biztosíthatom arról, hogy nyomon követem eredményeiket, és fejlődésüket, mert minden tekintetben értéknek tartom azt, amit alkotnak."
Az ELTETársadalom- és Szervezetpszichológia Karán végzett 2011. évi felmérés szerint a magyarországi legismertebb 30 life coach közül 7 a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportból került ki!
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS, non-profit, valamint face to face coaching-tanácsadási KÖRNYEZETBEN igazolt gyakorlattal bíró, FOLYAMATOSAN SIKERREL teljesítő, referált COACH-TRÉNEREKKEL tanítunk!
Képzésünk az ICF akkreditációhoz előírt alapképzés teljesítését is biztosítja. Az International Association of Coaching and Mediation European Chapter (IACM Eu Ch) Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Az oktatás során gyakorlási lehetőség.
Saját praxisunkban rögzített eseteinkből video-bemutatót tartunk, amit az órákon közösen megbeszélünk, értelmezünk.
Mindenkinek, akiket érdekel az életvezetési helyzetekben (család, párkapcsolat) és a legkülönbözőbb szerveződésekben (cégek, nagyobb szervezeti egységek) jelentkező konfliktusok, elakadások önismereten alapuló professzionális megoldási módja, szervezetfejlesztési lehetőségek.
Pedagógusoknak, pszichológusoknak, munkapszichológusoknak, felső- és középvezetőknek, jogászoknak, közgazdászoknak, projektmenedzsereknek, coachoknak, üzleti tanácsadóknak, trénereknek... mindazoknak, akik a munkájuk során hasznosítani kívánják az önismeretre épülő fejlesztési eljárásokat és modelleket, valamint azoknak is, akik új szakmát szeretnénk választani, azaz az önismereti (ontological) terapeutaként és csoporttrénerként a tréneri és a tanácsadói munkát hivatásszerűen akarják művelni.
Narcissus a mítosz szerint szerelmes lett a patak vízén tükröződő önarcképébe, és belefulladt a patakba, vagyis az önimádatba. Sok szerző egyetért abban, hogy narcisztikus kultúrában élünk, az "önimádat társadalmában". Az önimádat éppen úgy a vesztünket okozhatja, mint az önszeretet hiánya. A kettő közötti egyensúlyban élő emberek közössége az "önismeret társadalmává" válna. A vezetői önismeret tehát tagadhatatlanul fontos. Az "önismeret" szó azonban csak egy halott metafora, melynek életre keltése az egyik legnagyobb kihívás az életben. A képzési programjaink ennek a kihívásnak is megfelelnek. A módszer előfeltevése világos: meg kell tanulnunk olyan önmagunkról szóló (egyszerre szelíd és vad) történeteket alkotni, tervezni (design), amelyek megragadják "tudattalan céljaink, érzéseink és temperamentumunk természetét". Cél, hogy "ismeretlen, vad önmagunkat" olyan ismerőssé tegyük, akinek sorsát nyugodt szívvel (szelíden?) vállaljuk egy életen át. Így lehetünk egyszerre szelíd motorosok és vad orchideák.
Életünk során sokan érezzük úgy, hogy szamártöviseken rágódó fülesek, mindenkitől félő malackák, lóti-futi nyuszik, fékevesztett tigrisek, a "semmi ágán" tollászkodó baglyok, vagy "csekély értelmű" micimackók vagyunk. A különféle személyiség-fejlesztő és vezetői kurzusok a legnagyobb hibát akkor követik el, amikor eltekintenek a fejleszteni kívánt személy lelki alkatától és az ehhez illeszkedő alapvető kompetenciáitól, vagyis mindössze csak attól, hogy a megszerzett ragyogó ismeretek hogyan vonatkoznak éppen őrájuk és miránk.
Ha el szeretnénk adni valamit (a például magunkat), akkor egyik lehetőségünk az, hogy olyan új (akár magánéleti, akár nagyobb szabású) piacokat kreálunk, amelyben például a malackaság (malackodás) nem hiba, hanem vágyott állapot. A másik esély, hogy az IT tigriseiként betörünk a "fülesek" által irányított fejlődő piacokra, a harmadik út, hogy az érett piacokon megváltoztatjuk a fogyasztói szokások szerkezetét, azaz a "mindenki legyen alvás közben is boldog" helyett eladjuk például a "szamártöviseken rágódás melankóliáját", ahogy Walt Disney tette Füles esetében.
Walt Disney rájött, hogy Malacka, Füles, Micimackó és a Nyúl egyaránt eladható szeretetmárkává tehetők, ha a világlátást, életérzést, amelyet képviselnek hitelesen, vonzó módon sikerül kifejezni. Az emberek arra vágynak, hogy új élményeket, új érzéseket éljenek át, azaz olyan esztétikailag megalkotott (virtuális vagy valódi) világokba léphessenek, amelyek kifejezik értékrendjüket, és amelyekhez érzelmileg kötődhetnek. A funkcionális "bolti" tranzakciók helyett befogadni és behatolni akarnak: megtalálni a kalandban a rendet, a rendben a kalandot. Malacka éppen úgy kultuszmárka lett, mint Füles vagy Micimackó!
Hogyan ültethetjük át mindezt a legkülönfélébb szervezetek és szerveződések szintjére? Erre keresünk és adunk választ a képzési programjainkban.
Egy rendszer (bármilyen szervezet: családtól a nagyvállalatokig) változatlanságát, paradox módon, gyakran a benne végbemenő változások idézik elő. Ugyanakkor a változások elmaradása miatt az adott szerveződés összeomolhat, azaz, a benne cselekvő ágensek akaratával szöges ellentétben, megváltozhat.
Az állandóságra való törekvés tehát gyakorta a változás legfőbb motorjává válik. És fordítva is igaz: a rendszeren belüli változtatásokra irányuló szándékok viszont az adott szisztéma változatlanságának, rugalmatlanságának legfőbb okai lehetnek.
Az állandóságra szabott önismeret egy statikus, nem eredményes és nem alkalmas állapot marad mindaddig, amíg nem tanuljuk meg "működés" közben érzékelni a környezetünket, eközben előadódó új és annál is újabb helyzetekhez képest ellenőrizni, értékelni, sőt alakítani a viselkedésünket. Az "Ismerd meg ömagad!" elavult szlogen helyett a " Találd ki önmagad! " XXI. századi üzenetét tűzzük ki a tanfolyam virtuális zászlajára.
Viselkedésmintákat és stratégiákat tanulunk, hogy egyre szélesebb repertoárral lépjünk az információs társadalom csatamezejére.
Célunk olyan szakemberek képzése, akik átlátják az információs társadalom struktúráját és működését, képesek a tanácsot nyújtani és megoldani az egyszerűbb szerveződések szintjén (személy, család) felmerülő problémákat éppúgy, mint az egyéni krízishelyzeteket azáltal, hogy az adaptív viselkedésmintázatok és stratégiákról szóló tudást birtokolják.
Az oktatás során elsajátított kompetenciák alkalmassá teszik a hallgatókat arra, hogy a szerveződések, társadalmi rendszerek minden szintjén hatékonyan avatkozzanak be önismereti (ontological) terapeutaként és szervezeti csoporttrénerként egyaránt.
2 önálló szakmát adunk: önismereti (ontological) terapeuta és csoportténer (külön-külön elvégezhető) .
A tanulmányok folytathatók a coach képzés keretében. A coach képzés lényegében 3 egymásra épülő modulból áll (LC1, BC2, MC3 jellel), amelyek külön-külön és párhuzamosan is elvégezhetők, mindegyik önálló képesítést ad.
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) és a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Az International Association of Coaching and Mediation (IACM) , valamint a Magyar Coachszövetség KA által ellenjegyzett magyar és angol nyelvű tanúsítványt is biztosítunk.
Modulonként 2-2 részletben való kamatmentes részletfizetés lehetséges (Regisztrációhoz: 80.000 Ft)
A képzési díj tartalmazza a tananyag költségét (online letölthető beiratkozás után kapott jelszóval), a tankönyv online verzióját (nyomtatva kedvezményes hallgatói ára a Magyar Coachszövetség támogatásával: 2.900 Ft) konzultációs alkalmakat (EGYÉNI MENTORING TÁMOGATÁST) és a vizsgadíjat is.
1 kurzus 2 modult, illetve szintet, azaz 2*60 órát jelent (120 óra).
Amennyiben folytatja a tanulmányait valamelyik coach képzés keretében, 100.000 Ft tandíjkedvezményt biztosítunk.
A képzésben való részvétel feltétele BA, vagy azzal egyenértékű végzettség (egyetemi, főiskolai diploma).
A modulok egyenként elvégezhetők a szakmai vezető egyedi elbírálással kiadható engedélye mellett középfokú végzettség és 5 éves szakmai gyakorlat igazolása esetén is.
EGYETEMI TANÁROKKAL ÉS MULTINACIONÁLIS KÖRNYEZETBEN FOLYAMATOSAN SIKERREL BIZONYÍTOTT COACH-TRÉNEREKKE
Dr. Kollár József phd Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá az IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner, egyetemi tanár (BTK PPKE)
Dr. Bányai Ferenc phd, akkreditált igazságügyi mediátor, egyetemi tanár (ELTE)
Dr. Tőzsér János phd, egyetemi tanár (ELTE), szakmai tanácsadó, meghívott előadó
Dr. Kollárné Déri Kriszti, Licentiate MASC IACM - International Association of Coaching and Mediation-, továbbá a z IR Minisztériumtól hivatalos Senior fokozatot elnyert mediátor-kiképző tréner , Magyar Coachszövetség KA Kuratóriumi elnöke, non-profit master coach
Vámosné Sinkó Klára, MAC Magyar Coachszövetség-IACM, leader IACM European Chapter, multinacionális környezetben dolgozó master coach (ING)
Abaházy Noémi, MAC Magyar Coachszövetség-IACM, interkulturális környezetben dolgozó master coach
és további meghívott coach-trénerek (pszichológus, szociológus alapképesítéssel)
Szakmai vezetőnkről tájékozódhat bővebben Dr. Kollár József phd. a HR Portálon itt -> és a Wikipédián itt - >
"A képzésük programját áttanulmányoztam, hasznosságáról és tartalmi relevanciájáról meg vagyok győződve."
Dr. Hoffmann Orsolya Kodolányi János Főiskola intézetigazgató, főiskolai tanár
"A szakmai minősítéseik is kiválóak. Feltételezésem szerint az intézményben folyó oktatás nemkülönben... biztosíthatom arról, hogy nyomon követem eredményeiket, és fejlődésüket, mert minden tekintetben értéknek tartom azt, amit alkotnak."
" I. Coach képzés információi (GYIK): GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK A COACH KÉPZÉSEK KAPCSÁN
Ki az a coach, kiből válhat elismert coach, kiknek ajánljuk a többszörösen akkreditált, államilag elismert coach képzési programunkat és továbbképző tanfolyamainkat?
A fő kompetenciák , amivel egy akkreditált coach képzési programot teljesített life, vagy business coachnak rendelkeznie kell:
- kreativitás (a coach képzés egy kreatív edzés, valójában a kreativitást fejlesztő program)
- empátia (a coach képzésen megtanítjuk Önt, mihez kezdjen, ha alacsony az empátiája, vagy ha megfelelően magas, de mégsem érzi elégedettnek magát a társas interakcióiban) - rendszerszemléletű gondolkodás (coach képzési programunk egy összefüggő, zárt szisztéma, ami minden nap segíti Önt a személyes életében és a munkájában egyaránt)
- széles asszociációs bázis (olvasottság: a coach képzésünkön ajánlunk megfelelő irodalmat is )
- tanulásra való folyamatos nyitottság és képesség, valamint szorgalom (ez máris elválik a coach képzési programunkon).
Kiknek ajánljuk a coach képzést, milyen jellegű coach képzéseink vannak, kinek, melyik szakirányt javasoljuk
Hogy el tudja dönteni, rendelkezik-e azokkal a képességekkel, amik egy life, vagy business coachtól elvárhatók, alkalmas-e arra, hogy a coach képzéseinket sikerrel teljesítse, hívjon minket, írjon nekünk és mi szívesen válaszolunk.
Kiknek ajánljuk a coach képzést, sikeres teljesítés után a coach szakmát, foglalkozást?
Különösen azoknak javasoljuk a life, vagy business coach képzési kurzusainkat, akik felsőfokú végzettséggel rendelkező vállalkozók vagy leendő vállalkozók .
Természetesen nem csak belőlük lehet coach, bárki belevághat, aki kíváncsi arra, milyen nehéz - egyben milyen nagyszerű kihívás is - emberek fejlesztésével, coachinggal foglalkozni.
Milyen életkor az ideális egy life és egy business coach számára, illetve a life és business coach képzési csoportokban való részvételre?
Ez a tevékenység (mint ahogyan maga a coach képzés is) nincs életkorhoz kötve . Jó eséllyel vágnak bele a középkorúak vagy az idősek is a coach képzési programba , hiszen egyébként egyre kevesebb egyéb lehetőségük van a munkaerőpiacon.
Mitől nemzetközi a mi coach képzésünk? Hogyan használhatja a coach képzésünkön megszerzett tudást és tanúsítványt itthon és külföldön? Hol fogadják el az általunk kibocsájtott tanúsítványt? Mi a módja annak, hogy a coach képzés sikeres teljesítésével új szakmát szerezzen? Mennyire alkalmazhatók a coach képzéseinken megszerzett kompetenciák a gyakorlatban szinte azonnal? Milyen coach közösséghez érdemes csatlakoznia coach képzés elvégzése után?
Ha eljön a következő nyílt napunkra, vagy telefonon, akár e-mailben keres, az Önt leginkább érdeklő kérdések mellett ezt is megbeszélhetjük!
Természetesen a leglényegesebb szempont az, hogy: miért is végezzen el egy ilyen coach képzést, és/vagy a versenyző coach képzések közül miért éppen a mi képzéseink közül válasszon?
Rövid válaszunk a következő : a coach képzéseinken elsajátítható szemlélettel, ismeretekkel és gyakorlattal nemcsak egy új és világszinten elismert szakmát szerez , hanem olyan kompetenciákat , amelyeket a munkában és a magánéletben is napi gyakorisággal, rendszeresen és sikerrel alkalmazhat . A mi coach képzésünk egyben egy 6, illetve 12 alkalmas coaching bérlet.
A mi coach képzési programjainkat az önmagukra igényes hallgatók választják.
A nappali és távoktatásos business coach képzéseink résztvevőinek több, mint a fele közepes vagy nagyvállalatok vezetői közül kerül ki . A business coaching szemléletét, módszerét és technikáit a business coachok mellett tehát egyre több vezető is használja. Coach képzésünk egy személyes coaching-sorozat a számukra.
A life coaching bár a pszichológusok, pszichiáterek, családsegítők, pedagógusok eszköztárát tudja a leginkább hatékonyan bővíteni, nagyszerű lehetőséget ada személyes hatékonyság növelésérea párkapcsolatok és a családi kapcsolatok, kamasz-szülő viszony területén is.
A coach képzéseinket azért is érdemes választani, mert ár/érték arányuk kiemelkedő. A jól megközelíthető, exkluzív Váci utcai képzőhelyen , szombati napokon tartott, gyakorlat-intenzív, kiscsoportos business coach és life coach képzéseinket Ön hagyományos vagy távoktatásos formában is elvégezheti.
Coach képzéseink szakmai vezetője Dr. Kollár József , aki közel két évtizede oktat az PPKE-n is, részt vett számos szervezet elindításában, valamint a 30 legismertebb hazai life és business coach egyike.
Az elmúlt három év alatt több mint 400 life és business coachot és mediátort (rövidített coach képzési program) képeztünk .
Célunk, hogy a kiválasztott szakiránytól függően a coach képzéseink elvégzése biztos alapokat nyújtsanak a life és business coaching elméletében és gyakorlatában, lehetővé tegyék, hogy további egyéni fejlesztéssel sikeres life coaching, vagy business coaching tevékenységet végezhessen a résztvevő.
Mindazon információkkal ellátjuk a coach képzések során, ami a coaching munkához szükségesek: önismeret, kooperáció, "örömmérő" szemlélet és kommunikáció, testbeszéd, stb. A tanulás feltételezi az coach képzésen való részvételen túl az otthoni felkészülést és gyakorlást is.
Mivel Magyarországon egy coach leginkább vállalkozóként dolgozik, ezért a coach képzésünk erre való felkészítést is tartalmazza.
A coaching képzés egy írásbeli és egy gyakorlati vizsgával zárul .
A 120 órás life coach képzés anyagát összeállította és a tanfolyamot tartja : Dr. Kollár Coaching csapata ( okleveles life és business coachok, coach képzési program szakmai irányítója: phd Dr. Kollár József egyetemi oktató).
Mint tanácsadók és gyakorló coachok az alábbiakat szeretnénk ajánlani a coach képzés kapcsán:
- Egyre nő az igény a coachok, a coach szolgáltatás, illetve a coaching iránt.
- A válságban is feltörekvő, sikeres foglalkozása az egyéni és társas vállalkozás, szolgáltatás, így a coaching (life, vagy business környezetben). Érdemes erre jól felkészülni és nemzetközi minőségű coach képzési programon részt venni már időben.
- Sem a coach képzésen való részvétel, sem a későbbi coaching praxis nem igényli idegen nyelv tudását/ tanulását (amennyiben csak hazai környezetben kívánja gyakorolni a coach szakmát, tevékenységet).
- Amennyiben már korábban is oktató-nevelő vagy vezető munkát végezett, akkor ideális lehet a life coaching és a business coach tevékenység, illetve ezekre felkészítő professzionális coach képzés program.
- Természetesen minden vállalkozás indítása befektetést igényel, de coachként dolgozni nem feltételez nagy infrastruktúrát, a legnagyobb befektetést maga a coach képzés jelenti.
- Mivel egy coaching ülés ára átlagban kb. 8-15 ezer Forint és egy ügyfél 5-10 alkalommal jön a coachoz, a 120 órás, akkreditált life és business coach képzés árát 2-3 ügyféllel megkeresheti.
- Nem csak arra tanítjuk meg, hogyan legyen jó life és business coach, hanem többszörösen elismert, szakirányú coach képzést kap arra vonatkozóan is, hogyan indítsa el és hogyan működtesse life és business coachinggal foglalkozó vállalkozását.
Dr. Kollár Coaching Coach Képzés - ontological coaching
A Dr. Kollár Coach Képzés többszörösen akkreditált (a FAT, IR Minisztérium által hitelesített, minősített) program. Az ELTE 2011. lvi kutatása szerint az ország legismertebb coachai közül legtöbben a Dr. Kollár Coaching coach képzéseit végezték el. Ezt az átütő eredményt más iskola nem tudta elérni.
Coach képzéseink leendő coachok és gyakorló szakemberek számára egymásra épülő rendszerben állnak rendelkezésre. Akkreditált, komplex, 3*120 órás coach képzésünk moduljai: life coach képzés (1. szint), business coach képzés (2. szint), mester coach képzés (3.szint).
A 160 órás, akkreditált képzésünk előnyei:
A coachcsá válás folyamata projekt csoportokban történik a coach képzésönk keretében
A coach képzés inkubációs, védett környezetében kiemelt szerepet szánunk a gyakorlatintezív képzési módszerünknek
A coach képzésünk különlegessége, hogy a klasszikus coaching eszközökön túl kreatív technikákkal is színesedik a hallgatók eszköztára, sőt bátran mondhatjuk, valódi életfilozófiát sajátíthatnak el az érdeklődők
A coach képzésünk teljes mértékben lefedi az ICF kompetenciákat
A képzés szakmai vezetői az ELTE kutatása szerint "A 30 legismertebb magyar coach" közé tartoznak
A gyakorlat és az elmélet aránya a coach képzés keretében:70-30 %
A coach képzés során valódi "vendég" ügyfelekkel is gyakorolnak a hallgatók
Két coach képzési alkalom között személyes konzultációkon találkoznak a hallgatóink, itt együtt készítik el a házi feladatot, valamint csoportos coaching formájában, mentor coach segítségével fejlődnek
A coach képzés elméleti hátterének elsajátítását saját tankönyvvel támogatjuk
Hallgatóink számára referencia coachingot biztosítunk, magyar és multinacionális nagyvállalatoknál a coach képzés sikeres teljesítését követően
Havi rendszerességgel utógondozást biztosítunk ( Coach képzési follow up)
Előzetes egyeztetés esetén szakmai konzultáció az oktatókkal, a coach képzés után
Egyéb, a Dr. Kollár Coaching által szervezett nyílt coach képzéseinken kedvezménnyel vehetnek részt
A Dr. Kollár Coaching a Coach Képzés a piacon egyedülállóan komplex, alapos ismeret- és készségfejlesztést kínál a különböző típusú coaching folyamatok professzionális megvalósítása érdekében. A coach képzési program az egyes coaching típusok megismertetésén túl, önismeretet fejleszt, gyakorlatorientáltan használható vezetési modelleket, technikákat ismertet meg, és olyan módszertani elemeket tanít, amelyek nagy hatékonysággal használhatók egyéni és csoportos coaching üléseken is.
Létszám: coach képzési csoportonként 10 - 15 fő
" II. Rövid ismertető coach képzéseinkről:
A 120 órás life és business coach képzésről: moduljai, óraszáma és ára
Dr. Kollár Coaching Business Coach - Üzleti személyes fejlesztő képzés
Kezdés : a következő intenzív business coach képzés hamarosan indul . A coach képzést 12 szombati napon tartjuk, minden coach képzési nap 10-től 18 óráig tart.
Coach képzés időtartama : 120 óra (3 hónap)
A business coach képzés díja a vakáció akcióban : 390.000,- Ft helyett 290.000 ,- Ft. A tandíj bruttó ár és a vizsgadíjat is tartalmazza. Részletfizetési kedvezmény!
Coach képzésünket ajánljuk : Business coach képzéseinket mindenekelőtt közép- és felsővezetőknek, projektmenedzsereknek, HR-eseknek, trénereknek, mediátoroknak, pszichológusoknak, illetve mindazoknak ajánljuk, akik business coach-ként szeretnének megbízásokat vállalni, vagy vezetőként, tanácsadóként szeretnék elsajátítani és alkalmazni a business coaching szemléletét, készségeit, kompetenciáit.
A business coach képzés helyszíne : Bp. V. kerület, Váci utca (bejárat a Nyáry P. utca felől), a Szent Mihály templommal szemben.
Coach képzésre való jelentkezés :
Telefon: 0630/ 331 1878
A coach képzési tanfolyamot vizsga zárja. A sikeres elméleti és gyakorlati vizsga alapján a coach képzés elvégzéséről többszörösen is elismert, angol-magyar Buiness Coach tanúsítványt állítunk ki.
A coach képzés részletes leírását itt találja: Business Coach képzés
Távoktatásos business coach képzésünk havonta indul.
Bővebb információ a képzésről itt : Távoktatásos tanfolyam
Dr. Kollár Coaching Life Coach - Személyi és életvezetési tanácsadó képzés
A nyáron szuperintenzív, 2 hetes (2*1 hét), ősztől 3 hónapos life coach képzéseket indítunk.
Bővebb információ a coach képzésről itt : Life Coach képzés
Coach képzésre való jelentkezés :
Telefon: 06 30/ 331 1878
A sikeres elméleti és gyakorlati vizsga alapján a coach képzés elvégzéséről Life Coach tanúsítványt állítunk ki.
" Megfontolandó szempontok: Adalékok a COACH KÉPZÉSEK kiválasztásához
A személyes- és a szervezeti hatékonyság fejlesztése az egyik leggyorsabban megtérülő befektetés a coach képzésen, illetve a coaching folyamaton való részvétel. Coach képzéseinkkel ehhez biztosítunk mind a cégeknek, szervezeteknek, mind a magánszemélyeknek eredményes, gyors és költséghatékony megoldásokat.
A coach képzéseinken megszerezheti és fejlesztheti a coach kulcskompetenciáit.
Coach képzéseink főbb jellemzői:
. coach képzéseink modulrendszerűek, nemzetközi szemléletűek , és a legmodernebb
pszichológiai, neurológiai tudományos eredményekre alapozott ontological coachingra épülnek,
. minden coach képzésünk kiscsoportos ,
. a coach képzéseken oktató coach trénereink széleskörű ismeretekkel és jelentős gyakorlattal rendelkeznek a business-, és a life coach képzések és a praxis művelésének területén,
. a coach képzés közben bemutatott gyakorlatok a coaching alapjait adó tudományterületek legújabb hazai és nemzetközi eredményeit is figyelembe vevő elméleti ismeretanyagra épülnek , segítve azok beépítését, kipróbálását,
. coach képzéseink közül a hagyományos - nappali - coach képzéseink és a mediációs képzéseink kiemelten gyakorlat-intenzívek (napi 3,5 óra jut szituációs gyakorlatokra),
. coach képzés keretében az esetgyakorlatok során lehetőség van a sajátélményű (hozott) és szimulált coaching esetek megoldására is,
. coach képzés során a szituációs gyakorlatokon az ügyfél szerepét alkalmanként coach végzettséggel rendelkező színészalakítja , más esetben a coach képzésen résztvevők gyakran egymást coach-olják vagy mediálják igen jó eredménnyel,
. a coach képzés alkalmával a coaching gyakorlatokat esetenként videóra vesszük, majd közösen megbeszéljük,
. távoktatásos coach képzéseinkenis lehetőség van konzultációra és havonta egy szombati napon a gyakorlatokon való részvételre ,
. a távoktatásos business coach képzéshez és a távoktatásos life coach képzéshez
havonta csatlakozhat,
. a sikeres coach képzést záró coaching vizsga után segítséget nyújtunk a coaching praxis indításában ,
. coach képzéseink résztvevői és a nálunk végzett coachok számára havonta tartunk
szupervíziót és tematikus klubnapokat ,
. a non-profit IACM - International Association of Coaching and Mediation - szervezet licenc partnere vagyunk, az IACM Magyar Tagozatának elnöke oktatónk , Dr. Kollár József mester coach.
A coach képzés főbb céljai: a szükséges elméleti ismeretek átadásával és a gyakorlati készségek elsajátításával a résztvevők felkészítése a business (üzleti) coaching és/vagy a life coaching megközelítéseinek, módszereinek és technikáinak sikeres gyakorlati alkalmazására.
Célunk, hogy hallgatóink képessé váljanak a megszerzett újismeretek és gyakorlat integrálására, valamint magabiztos alkalmazására.
A nemzetközi ontological coaching leghatékonyabb elemeit egységes rendszerbe integrálva , a résztvevőket megismertetjük a coaching alapjaival, etikai elveivel, a coaching folyamatával, a coach legfontosabb feladataival és eszközeivel.
Aktuális képzéseinkről itt kaphat részletes információt: Coach képzés
Ha a képzésekkel kapcsolatban bármilyen kérdése felmerül, szívesen válaszolunk!
Telefon : 06 30/ 331 1878
Az ontological coachingról tájékozódhat itt is: Coaching
A coach képzésünk kiterjed a coach számára elengedhetetlenül fontos szakmai- és személyes kompetenciák kifejlesztésére. A gyakorlatorientált, intenzív coach képzések során a résztvevők megtanulják a coaching-folyamat nemzetközi standardjait, azok testre szabását és megvalósítását az általuk vezetett konkrét coaching üléseken.
Természetesen nemcsak a coach- és mediációs képzések során , hanem - az Ön igénye (a megoldásra váró probléma illetve az elérendő cél) szerint - business- vagy life coaching üléseken is segítünk fejleszteni személyes hatékonyságát . A coaching az egyik legeredményesebb megközelítés és módszer a személyes-, vezetői-, és szervezeti hatékonyság növelésére.
Dr. Kollár Coaching Budapest/Hungary, Rőzse u. 6-8. 4. ép. 41. | Tel.: +36 30 33 11 878 | Információ az Iskoláról |
A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó -hez. shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2012
"Coaching a 21. században."
HR Portál
"Az ELTE Társadalom- és Szervezetpszichológia Karán végzett 2011. évi felmérés szerint a magyarországi legismertebb és legnevesebb 60 coach közül 8 a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportból került ki. Ezt az átütő eredményt egyetlen másik iskola sem tudta elérni."
"A képzésük programját áttanulmányoztam, hasznosságáról és tartalmi relevanciájáról meg vagyok győződve."
Dr. Hoffmann Orsolya
Kodolányi János Főiskola intézetigazgató, főiskolai tanár
"A szakmai minősítéseik is kiválóak. Feltételezésem szerint az intézményben folyó oktatás nemkülönben...
biztosíthatom arról, hogy nyomon követem eredményeiket, és fejlődésüket, mert minden tekintetben értéknek tartom azt, amit alkotnak."