Vissza a nyitólapra

Ugrás a publikációkhoz

Ugrás a legújabb cikkekhez

• Hattyú a komputer vizén

• Kiűzetés a Gutenberg téri galaxisból

„Nem csábít többé a határtalan.
az igazság pontos
melegére vágyom. barátaim:
szikár fogalmak, hosszú hallgatások.”
(Számadás)

Elsőkötetes költő… 37 éves. Komoly esztétikai-filozófiai stúdiumokkal, tanári múlttal, kisdoktorival a tarsolyában. A Gutenberg-galaxisnak nemcsak tanulmányozója, hanem gyarapítója is; mégis „száműzöttként” bolyong benne – hiszen a floppyk és az internetes technika „csodái” közepette hovatovább elillan a szellem. Költőnk ambivalensen viszonyul az ezredvégi „globalizációhoz”: örül előnyeinek, ugyanakkor aggódik, nem merülnek-e majd alá a gépi memória adattengerében a Múlt humán értékei, nem mosódnak-e el az „emberközpontú” világlátás maradványai? „Reflektálok a számítógépesített világ (időnként) sablonos képeire, az emberi gondolkodást csupán a memória kapacitására redukáló szemlélet eluralkodására, ugyanakkor élvezem a virtuális valóság táguló világegyetemét” – írja bevezetőjében a szerző (Új manierizmus?).
A komputer-technika mintha sivárabbá tenné az érzelemvilágot, ugyanakkor tágítja a gondolkodás határait: rászorítja az embert önmaga s környezete racionális(abb) szemlélésére. A költészet maga is fogalmibbá válik – talán kissé hidegebbé is: nem a psziché belső köreiből építkezik, hanem a tudat szűrőjén átszűrt élményekből. Persze, azért nem „üresebb”, csak távolságtartóbb és indulat-mentes. Költőnk számára a szó – a szent, teremtő Logosz – szellem-hordozó élő valóság most is, csakhogy már elveszítette messianisztikus pátoszát. „A szavak nem szeretik / a nagy szavakat, / a központi / ünnepek tomboló álviharait. // Nem szólnak önmagukról, / de hallgatásuk / tiszteletet ébreszt / az eretnekek, a vértanúk / és Szókratesz iránt” (a Fakultatív geometria ciklus bevezető verse).
A szent, teremtő Logosz azonban teljességgel hiányzik a mai életből. A Rákóczi tér, Rigó utca, Baross utca gravitációs terében magukat áruló hölgyikék, a Kukakutató Egyetem testi-lelki rokkantjai, a lumpenek egyre szaporodó áradata nem örömteli látvány az ezredforduló csodáit leső tekintet számára; mégis, ebben a közegben kell önmagát megfogalmaznia annak is, aki a Magasabb Értékek őrzését tartja feladatának. „Nem mintha élvezném / e félig se világot, de itt kell / bóklásznom e gettószéli szélben / s lejegyeznem, mit ad” (Fakultatív geometria).
Kollár József fanyar iróniával kezeli önmagát, szeretteit, a családot, de az értékhiányos külső valóságot is (az egész Don Juan ideje ciklus, a Fakultatív program, Fakultatív ifjúság, Fakultatív párkák, Salvador Daliás nagyapámnak, valamint az Öröklétben élek című versek). Az élet empirikus síkján, a „földszinti” létben nem érzi igazán otthonosan magát. „Másfajta érzékiségre vágyom: elvont fogalmak csupaszsága csábít”; a dolgok hátterében rejlő törvényeket szeretné értelmezni: „minden nap elérni / Kháron kenuját, mégse / szállni be. semmiből formálni / verset, szerelmet – gyöngyöző titokból / selymes hazugságból –, méltó / férfitett, bátor gyöngeség” (Szerenád). Ugyanakkor sejti: nem könnyű egy életen át kitartani a Magasabb Értékek mellett. „Félek, Uram, belőlem is / kiváló sporthullát nevelnek / az évek, hiába hárítok minden megszokást: // Majd úszhatok én is / körbe-körbe, örökké hanyatt, / a tél mínuszának és a tavasz / enyhületének zárójelében” (Kívül-belül).
Az egymást kizáró ellentétekből, a feloldhatatlan ellentmondásokból és szélsőségességekből álló élet alapproblémáit megoldani lehetetlen – tehát csakis a kívülállás, a felülemelkedés segíthet belső autonómiánk megőrzésében (Lapis philosophorum, Fakultatív, Diogenesz, Kémiai menyegző stb.). A jelenségeket értelmezni, objektív képet kialakítani róluk csak a független szellem képes. „Kinézel. meglátod. belátsz / mögé. a tiéd. beavatott vagy. / nem nyúlsz, nem tágítasz. / minőséged, bár nem tudod mi az, / megőrzöd, formádat / tartod a kiszabott időben” (Kabala). A végső, „a halál mögül felderengő” kérdésekre pedig választ találni még soha senki nem tudott – sem a művészet, sem a filozófia nem képes megragadni a lét legrejtettebb titkait (Az idős Borghes) – akkor hát hogyan remélhetnénk empirikus síkon egyértelmű válaszokat!?
A kiürült világegyetem, a kiürült emberi élet mégis szívfacsaró szomorúsággal tölti el költőnket – bármily ironikusan kezeli is önnön szomorúságát. „Az atyák sorvadó / imáiból kihull az Isten. / kormos neoncsillag / pislákol, Nietzsche lelke lebeg a Gutenberg tér fölött. /…/ A költő horgára / nem akad semmi, szív nélkül / oson a Szív utcán: / páncélököl a zsebében” (Saturday Night Fever).
Ez tehát a kiűzetés az otthonosság világából. A Gutenberg-galaxis fölött még a szellem lebegett – a Gutenberg téri galaxis már reménytelenül üres – kietlen. Talán újra meg kellene keresnünk/találnunk Istent; s akkor a táguló Világegyetem terei újra benépesülnek szellem-lényekkel? Kollár József kötete egyértelműen azt sugallja: valami/valaki hiányzik a világból, ami/aki tartalmat adhatna életünknek, ami/aki lelkileg gazdagabbá tehetne bennünket.
 

• Észleléstől a nyelvig című könyvben

Szerkesztették: Pléh Csaba, Kampis György, Csányi Vilmos

(Megjelent: Budapest, Gondolat, 2004.)

Az empátia mint analógia (172- 193 oldalakon)

A kötet a magyar megismeréstudomány egy évtizedes fejlődését és mai eredményeit mutatja be. A kognitív tudomány olyan terület, amelyre általában jellemző a kapcsolatkeresés és a párbeszéd az egyes szakterületek között. Ennek a kapcsolatteremtésnek van néhány sajátosan magyar vonása, melyek megjelennek a tanulmányok kínálta palettán. Az egyik annak észrevétele, hogy a kognitív beszédmód nem oldja meg a nyelvész, az etológus, a pszichológus vagy a filozófus kérdéseit, csak tágabb keretbe helyezi azokat. Mára jobb szakemberekké váltunk, de szeretnénk hinni, hogy továbbra sem vagyunk szakbarbárok, s éppenséggel a kognitív konferenciák sorozata révén sem. Tartalmát tekintve a természettudományos szemlélet, a naturalista hozzáállás felerősödése jellemzi a dolgozatokat. Ez megjelenik a kötet izgalmas elmefilozófiai, etológiai és fejlődés-lélektani kiindulású tanulmányaiban. A kognitív idegtudomány és az evulúciós szemlélet legátfogóbb alkalmazásait ismertető tanulmányokban mutatják meg a magyar kognitivisták a legjobb arcukat, s itt jellemzi őket a leginkább a nemzetközi elismertség. Ez a kötet - megfelelően a konferencia felhívási témájának, ami azt firtatta, vajon a nyelv maga az elme, vagy "csak" annak formálója - két tudományterület igazán érdekes írásait tartalmazza. Az egyik az evolúciós szemlélet átfogó érvényesítése, a másik pedig az elmefilozófia világa és kapcsolata leghumánabb rendszerünk, a nyelv értelmezésével. Az olvasónak és a kognitívisták hazai táborának azzal is ajánljuk kötetünket, hogy reményünk szerint sok hasonló követi majd.

 

Vissza a nyitólapra