ELÉRHETŐSÉG
2008.09.09.
Megjelölheti kedvenc
honlapjaként:
nyomja meg a CTRL +D
gombokat
Vissza a nyitólapra
Ugrás a publikációkhoz
Ugrás a legújabb cikkekhez
Legújabb cikkeket a nyitólap "Újdonságok" részében találhatók ->klikk
Részletek a nyítólapon megjelent kötetekben található cikkekből:
Én állok minden fülke-fényben -részlet-
"A külső és belső kép című konferencia szervezői arra kértek, hogy filozófusként foglaljam keretbe az interdiszciplináris előadássorozat által vetített képet. Jól tudjuk, hogy a keret (parergon) sajátos eszköz, amely egyszerre tartozik a képhez és a képen túli valósághoz, tehát a feladatom is speciális: egy olyan eseményre kell kritikailag reflektálnom, melynek magam is részese, előidézője vagyok. A konferencia nyomán végül is két egymással összefüggő problémát fogok megvizsgálni: 1. a tudomány (mondjuk az agykutatás) mennyiben releváns a művészi alkotások megértése során; 2. a művészetről alkotott naturalista, de nem redukcionista elképzelést. A konferencia címe azt sugallja, hogy a külső és belső képek valamiképpen fényt vethetnek egymásra, ha többet tudunk az agybéli reprezentációról, akkor jobban megérjük a külső képeket és fordítva. A művészettörténészek tehát az agykutatókra támaszkodhatnak, és így tudományosabbá tehetik tevékenységüket, az agykutatók pedig a belső képeket vagy azok szerepét jobban megértik, ha figyelemmel kísérik a művészettel foglalkozók kutatatásait. A következőkben egy gondolatkísérlet segítségével arra szeretnék rávilágítani, hogy ez az előfeltevés, finoman szólva, egyáltalán nem magától értetődő.
Képzeljük el, hogy titokzatos kozmikus események következtében a földi élőlények (mondjuk a tizennyolcadik századtól napjainkig) a belső reprezentációihoz megszólalásig hasonlókkal rendelkeznek olyan számítógépekkel vezérelt agyak, melyek tápoldatóceánban úszkálnak (vö. Putnam, 1982., 1-21.). A számítógépekre kötött agyak tehát pontosan olyan belső reprezentációkkal bírnak, mint a földi élőlények. Ebből következően a földi agykutatók és művészettörténészek agyában is éppen azok a mintázatok találhatók adott időpontban, mint az úszkáló agyakéban. Képzeljük el, hogy a földi Csontvárynak, miközben kigondolja, megfesti és szemrevételezi önarcképét, a belső reprezentációi azonosak azzal az agy-számítógép-tápoldat komplexummal, melyet egy titokzatos algoritmus hozott létre. Az agy, amelyet számítógépes programok milliói vezérelnek, azt hiszi, hogy ő Csontváry, vagyis van szeme, keze, személyisége. A valóság persze az, hogy csupán programok generálják belső reprezentációt, amik tehát tökéletesen azonosak a hús-vér Csontváry fejében találhatókkal. A földi Csontváry agyában található reprezentációk egy valódi világra referálnak, az alkotás során a művész a való világra irányuló adekvát vélekedésekből indul ki, még akkor is, amikor elszakad tőlük. Csontváry, mikor azt mondja, hogy “Ez az önarcképem”, akkor igazat állít, ha a saját önarcképét akarta megfesteni. Abban az esetben, ha mondjuk egy lehetséges ikertestvéréről készült megszólalásig hasonló festményről kijelenti, hogy ez az ő önarcképe, akkor állítása hamis. Az volt az eredeti szándéka, hogy az ikertestvérét fesse meg, és ezt meg is tette, de aztán lustaságból, feledékenyégből vagy az ellenség megtévesztésének szándékával a képről később azt állította, hogy ez egy önmagáról készült önarckép. Vagyis azt akarta elhitetni a befogadókkal, hogy eredetileg is saját magát kívánta megfesteni. Az agykutatók erről mit sem tudnának, hiszen a szándék nem az agyban lejátszódó esemény. Az intenciók persze ráépülnek az agyi folyamatokra, de nem redukálhatók rájuk. Ha az agy-program-tápoldat komplexum azt állítja, hogy “Ez az önarcképem”, és közben pontosan azonos belső reprezentációkkal rendelkezik, mint a valódi Csontváry, akkor ez a kijelentése értelmetlen vagy hamis. Az agy-program-tápoldat hármasságnak ugyanis nincs arca, abban a virtuális világban nincsenek valódi képek, ecsetek, kezek, és csak levezetett szándékokra bukkanhatunk. A két világ abban megegyezik egymással, hogy élőlényeinek belső reprezentációi azonosak, viszont, amire referálnak, az különbözik. Az úszkáló agyak világában nem lehet önarcképeket festeni, az erre irányuló szándék hiábavaló. Az agykutatók által megragadható belső reprezentációk semmit sem mondanak arról, hogy az adott művészi szándékok miként illeszkednek a valósághoz, illetve az azon élősködő esztétikai szférához. Az agyi szintaxis számukra adott, de a jelentések szabadon lebegnek, hiszen akármi legyen is a jelentés, az biztos, hogy fontos eleme referencia. Ha mondjuk egy mai festő létrehozná az “Agy vagyok egy tápoldatban” című festményt, akkor ezt mindaddig metaforikusan értenénk, míg ki nem derülne, hogy valójában igaza volt. Ha viszont igaza lenne, akkor az a vélekedéshálózat, ami lehetővé teszi annak megítélését, hogy a fenti állítás igaz vagy hamis, szétfoszlana, és nem lennének kritériumaink állításaink igazságának eldöntésére, vagyis az “Agy vagyok egy tápoldatban” kijelentés megítélésére sem. Ha a festő belső reprezentációit létrehozó programozott agy azt a vélekedést reprezentálná, hogy létrehozta “Az agy vagyok egy tápoldatban” című festményt, akkor ez szükségképpen értelmetlen hiedelem lenne, hiszen abban a világban nincsenek festmények, festők, művészeti világ, az esztétikai kijelentések sem illeszkednének egy ilyen valósághoz. A tartályban lévő agynak, még ha azonosak a belső reprezentációi, mint a való világban munkálkodó művésznek, a szándékai szükségképpen különbözőek lesznek. A fentiekből tehát az is következik, hogy a az agykutató számára sem elérhető szerzői intenció nagy jelentőséggel bír egy műalkotás leírás vagy megértése során, és ezt a következő gondolatkísérlettel szeretném alátámasztani..."
*Felnőtt életvezetési tanácsadás, *Gyermekekkel kapcsolatos tanácsadás, *Korrepetálás. tehetséggondozás, *Pár, és családi életvezetési tanácsadás, *Társkeresési tanácsadás
*Kommunikációs tréningek, *Művészetterápia
*Szervezetfejlesztés,
*Rólunk, *Blog, *Online tanácsadás
*Pszichotesztek, *Cikkek, *Linkek
*Fórum
*Vissza a lap tetejére
https://szervezetepites.hu